Pattanj vasparipára vagy robogj hajtányon!

Egyéb


kisvasut1.jpg
Vendégszereplésen a Gyermekvasút
Az autót legkönnyebben a vonat válthatja ki, bár a mai gyerekek ritkán ülnek vasparipára, hajtányra, vagy éppen a Gyermekvasútra. Az idei Autómentes Nap programjához a Gyermekvasút is kapcsolódik. A rendezvény budapesti helyszínéhez igazodva a Nagymező utcai kereszteződés közvetlen közelében egy rövid, ideiglenesen felépített vasúti pályán próbálhatják ki a gyerekek a kézi hajtányt. A hajtánypályán egy vasúti átjárót is felépítenek, ahol egy fénysorompó is üzemelni fog, így lehetőséget kaphatnak a gyerekek, hogy megtanulják, hogyan kell biztonságosan használni a vasúti átjárót.
 
Biciklire kapnak a vidéki városokban 
 
Az Autómentes nap lényege, hogy ilyenkor boldog-boldogtalan biciklire ül és teker. Évek óta ezen a napon valóban a kétkerekűeké a város. De jó hír, hogy nemcsak Budapesten, hanem vidéken is hódít ez a nemzetközi kezdeményezés, s most már több vidéki városban is a biciklisek veszik át az irányítást.
 
Barangolás keskeny nyomtávon
 
Talán kevesen tudják, de Magyarországon rengeteg kisvasút áll rendelkezésünkre, ezeket mintha direkt erre a napra találtak volna ki. Egy két ötlet, hogy merre is érdemes elindulni, ha vasútra szeretnénk szállni. Budapesten a Gyermekvasút - a volt Úttörővasút - a maga romantikájával a budai hegyekbe kalauzolja el vendégeit. Ha vidéken keressük a kisvasutakat, akkor érdemes ellátogatni a Börzsönybe, Lillafüredre, Szilvásváradra, hogy csak egy párat soroljunk fel a hazánkban működők közül.
A  Nagybörzsönyi kisvasútról külön érdemes egy-két szót szólni. Ez Magyarország egyetlen csúcsfordítós vasútvonala, egy különleges vonalvezetésű hegyivasút. Jelenleg 8 km hosszan kanyarog Nagybörzsönytől Nagyirtásig, ám a folyamatban lévő fejlesztések elkészültével a Duna-parti Szobról indulva egyben a legnagyobb szintkülönbséget legyőző hazai vasútvonal is lesz.
 
A hajtány: biciklizzünk a síneken
 
A vasúti síneken viszont egy másik érdekes jármű is közlekedhet, a hajtány, amelyről sokan talán nem is hallottak. A Vasúttörténeti Parkban a gyerekek az eredeti, kézzel hajtható hajtányt próbálhatják ki, de ha egy kicsit továbbutazunk Ausztria felé, a magyar határ közelében igazi hajtánytúrát is tehetünk. A burgenlandi Neckenmarkttól Oberpullendorfig 23 km-es szakaszon hajtányozhat az egész család. Igaz, ez a hajtány már nem az a hajtány, amelyik régen működött. Ez a mostani jármű biciklimeghajtással hozható mozgásba, de a sínek eredetiek, s a pálya nyílt, azaz gyönyörű tájakon, erdőn, mezőn járhatjuk végig ezt a részt.
 
Használjuk ki az Autómentes napot, s próbáljuk ki a vasparipákat, hajtányokat, poroljuk le a biciklinket, s mutassuk meg gyerekeinknek, hogy autó nélkül is lehet közlekedni.
Különleges járművek
Az Autómentes napot egy évben kétszer rendezik meg, de az év többi napján is érdemes felkeresnünk a különleges járműveket. A helyszínekről, nyitvatartásról az alábbi webhelyeken találhatók hasznos információk.
 
www.kisvasut.lap.hu
www.criticalmass.hu
http//Vasuttortenitipark.hu
www.Draisinentour.at - magyar nyelven is