Pinocchio a jégen

Egyéb

A mese újra színpadra került, ahol Pinocchio korcsolyát húzott és a tükörsima jégen csúszkálva, hatalmasakat ugrálva érkezett meg. S azt kell mondanom, a Pinocchio Jágszínház műsora előtt le a kalappal! Már eleve a jégen való tánc, a mőkorcsolya műfaja is elvarázsol mindenkit. Hiszen valljuk be, hol szoktunk jégtáncot nézni, - csak a tévében. S akkor is döbbenten ámulunk, hogy mekkorát ugrott valaki. S, ha a kisördög szeretne bennem megszólalni, akkor azt se felejtsük el, hogy legjobban persze azt várjuk, hogy mikor esik már el a versenyző. Ott persze mindegy, hogy mekkorát esik, akár még kuncogunk is rajta. Itt viszont, élőben más a tét. Nekünk nézőknek is más, hiszen mi itt nagyon drukkolunk, hogy simán, flottul menjen az előadás, s a korcsolyázóknak sem mindegy, hiszen milyen dolog az, ha a tündér éppen varázslás közben esik az alsó fertályára. Viszont ezek a fiúk és lányok világszinvonalon korcsolyáznak, olyannyira, hogy a szereplők, mind nyertes, európabajnoki negyedik helyezett ? Póth Diána- a főszereplő Pinocchio- Zákány Bertalan - junior bajnok, sszintén junior bajnok Dzsepetto, Sáritz László és még sorolhatnám, hogy melyik táncos, milyen érmeket nyert.

Ám ezen az előadáson nemcsak a technikai tudás fontos, hanem az előadói kézség, hogy a történet valóban éljen a színpadon. Igen, a történet, amelyről már említettem, hogy mindenkinek ismerős. A rendezői elv szerint kis kommentár szöveg fűzi át az előadást, vezetve a nézőt, ha elveszítette volna a fonalat. Persze a nagyobb gyerekeknek, akik ismerik Pinocchio meséjét, annak talán nem szükséges ez a fajta vezetés, de a kisebbeknek, akiket a látvány elbűvöl, jót tesz ez a mesefűzés. A jégszínház varázsa a történeten kívül, természetesen a jégtánc, a gyönyörű jelmezek, a szikrázó fények és színek, amelyek elbűvölik a nézőket.

Jégszínházba menni érdekes élmény, egyrészt mert az ember kedvet kap korcsolyázni, másrészt ez az a műfaj, amely nemcsak minket felnőtteket, hanem a gyerekeket is elvarázsolja. A mellettem ülő kisfiú már az első percben felugrott a helyéről, s szinte végig táncolta, ugrálta az előadást, a mögöttem lévő kislány rögtön azzal nyitott, hogy ilyet ő is szeretne, azaz korcsolyát, ugrálni a jégen, olyan könnyedén csúszni.

Hát itt a lehetőség, hogy a felnövekvő nemzedék átvegye a korcsolya sportban a sikereket. A motiváció már meg van hozzá, most már csak korcsolyát kell venni, és gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni.

Egyet viszont ne felejtsenek el, ha a Jégszínházba mennek, feltétlenül öltözzenek melegen. Mert itt bizony hideg van, s mi nem mozgunk, csak nézünk, mint a moziban.

Pinokkió:Zákány Bertalan
Dzsepetto: Sáritz László
Tündér:Szakál Katalin
Macska:Major Andrea
Róka:Illés Deján
Tücsök:Horváth Dorisz
Szólótáncos, hableány:Póth Diana
Színházigazgató:Beck György
Kocsmárosné: Szedlár Dzsenifer
Koreográfusok: Berecz Ilona, Jerena Ipakjan, Kiss Mihály, Vedres Noémi
Maszkmesterek: Pintér Sára Bea, Molnár Eszter
Bábkészítok: Papp Judit, Ifj. Palkó József.
Díszlet: Vas Tibor
Zenei rendező: Molnár Gábor