PiROSSZka

Egyéb

Nekem ez a fajta történetmesélés soha nem volt szimpatikus. Magában hordozza az örök igazságot, miszerint ha mindenkinek nyújtani akarsz valamit, senkinek sem adsz semmit, a nézők a két szék között szanaszét szórt pattogatott kukorica halmokra esnek, melyek áznak némi elhullajtott chips-szószban. Az ilyen történetek inkább károsak. A Shrek még jól lavírozott a gyerekek és a felnőttek között ? a Shrek 2. erre már képtelen volt ?, de a követők már egyértelműen az apukák és anyukák szórakoztatása mellett tették le a voksukat.

A Pirosszka is inkább a szülőknek szól, de az általam tesztelt gyerekek is jól szórakoztak. A képi világ ezúttal nem annyira tökéletes. Az alkotóknak van még mit tanulniuk a Pixar és a Dreamworks zsenijeitől. A sztori viszont feltűnően érett, és kidolgozott. A poénok jól elhelyezettek, s bár a végén elmarad a meglepetés, mindenkinek marad néhány jó pillanata ebből a szakmailag korrekt családi filmből.

Pirosszka ugyan nem egy ártatlan kislány, sokkal inkább piros köpenyben fuvarozó biciklis futár A farkas sem vérszomjas gyilkos, hanem oknyomozó újságíró, és a vadász sem tud lőni, bár ha egy castingon ez kell a szerep elnyeréséhez, bármire képes. Ha ezek után elárulom, hogy a nagymama sem egy ártatlan sütisütő áldozat, gondolom már nem lepődik meg senki. A nyomozó egy valahavolt versenytáncos béka, a rendőrök malacok, a gonosz nasitolvaj pedig?

De ezt már nem mondom el. A 10 év felettiek úgyis hamar rájönnek. A filmet pedig nem hiba megtekinteni, jól jön egy üres szombat délutánra.

PiROSSZka (Hoodwinked), színes, magyarul beszélő amerikai animációs film, 80 perc Rendezte: Cory Edwards, Todd Edwards