Potter kisasszony meséi a polcokon

Egyéb

Szóval Nyúl Péter Beatrix Potter főhőse, aki kis kék kabátjában különös és furcsa kalandokba keveredik a viktoriánus korabeli, vidéki Angliában. Nyúl Péter mellett megjelennek barátai is, az egerek, békák, rókák, és egyéb állatok, amelyek életéről Potter kisasszony úgy ír, mintha azok valódi emberek lennének, s történeteik is mintha már egyszer megtörténtek volna.

Nyúl Péter kalandjai a kedves meséken túl azért is érdekes, mert az írónő saját maga illusztrálta a könyveit. Ez már a XIX. században is szenzáció volt, s az a tény, hogy ezek az illusztrációk még mindig megállják a helyüket, szintén fantasztikus. Hiszen Nyúl Péter figurája a messzi Angliában már évtizedek óta minden kisgyerek egyik kedves figurája. Az ugrifüles nemcsak a könyv lapjain jelenik meg, hanem tollak, tolltartók, táskák, sőt még társasjátékok szereplői is.

A most megjelenésre kerülő könyv nem egyedül kerül a piacra. A kiadó rögtön három könyvvel igyekszik a gyerekeknek kedveskedni. Nyúl Péter kalandjai, Bikkmakk Mókus kalndjai és Hová bújtak Nyúl Péter és barátai? C. könyveket Szabó T. Anna költő, műfordító nagyszerű tolmácsolásában olvashatjuk, immár magyarul.