Rémes ez a cirkusz
A film erőssége a karakterépítés, hisz kinek ne jönne be a szörnycirkusz nyüzsgő világa, tele különösnél különösebb lényekkel? A figurákat jól kiválasztott színészek jelenítik meg, egy-egy szerepre ráadásul olyan nagyságokat is sikerült szerződtetni, mint Salma Hayek vagy Willem Defoe - előbbi egy szakállas nőt, utóbbi egy vámpírt játszik a filmben. A főszereplőt, Chris Massogliát eddig jóformán csak tévésorozatok egy-egy epizódjában láthattuk, de jó választásnak bizonyult, mint ahogy a tapasztaltabb John Hutcherson is, aki a fiú barátját (későbbi ellenfelét) jeleníti meg. Maga a történet a karakterekhez képest már nem annyira izgalmas, főleg, ha az ember ismeri a film alapjául szolgáló könyveket. A folytatás természetesen filmben is érkezik, a mostani mozi tulajdonképpen csak előkészítette a lényegi történéseket - amik a regénysorozatban további tizenegy könyvben bontakoznak ki. A film esetében nem beszélhetünk nagyon egyedi alkotásról, inkább csak kötelező gesztus, ami a harminc országban, húsz nyelven megjelent regények népszerűségének szól.
A tizennégy éves Darren (a szerző alteregója) pontosan olyan, mint a többi korabeli srác - egészen addig a napig, amíg egy különös cirkusz nem érkezik a városba. Ez a Cirque du Freak, vagyis a szörnyszülöttek cirkusza, ahol a gigantikus impresszárió mellett farkasember, kígyófiú, szakállas nő és persze vámpír is feltűnik a színpadon. Úgy esik, hogy az előadás után hősünk maga is vámpírrá válik, így egy idő után kénytelen csatlakozni a szedett-vedett társulathoz.