Riszálom úgyis-úgyis

Egyéb

Az EAZA 6. természetvédelmi kampánya, azaz az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége, amelynek a Fővárosi Álalt és Növénykert is tagja idén Madagaszkár egyedülálló élővilágának védelmét igyekszik elősegíteni.
Mit tehet a látogató, s mit tehet az állatkert? Elsősorban a látogatók figyelmét próbálja felhívni a világ egyik legegyedibb élővilágú szigetére, azaz Madagaszkárra. Másrészt a kampányban résztvevő állatkertek megpróbálnak 500.000 Eurot összegyűjteni, amelyet a kiválasztott 17 madagaszkári székhelyű,élőhely és természetvédelmi program támogatására fordítanak.  Biztos sokatokban felmerül a kérdés, hogy miért pont Madagaszkár? A magyarázat nem is olyan egyszerű, hiszen aki még nem tapasztalta személyesen - márpedig elég kevesen vagyunk, szerintem kis hazánkban - az nehezen tudja elképzelni, hogy Madagaszkár állat- és növényvilága annyira különleges, hogy az ott látogatók szinte úgy érzik, mintha egy másik bolygón járnának. Ennek az oka, hogy a hatalmas sziget és a rajta megjelenő élővilág ugyanis a többi kontinenstől elzárva fejlődött máshol nem megtalálható, egyedi fajok gyűjteménye. Olyan különleges élőlények találhatóak itt, mint pl. kaméleonok, makik, tanrekek, fosszák, baobabfák és különleges kutyatejfélék.
Madagaszkár természeti adottságai teljesen egyediek. Állat- és növényfajainak legtöbbje csak itt és néhány kicsi, Madagaszkárt övező szigeten fordul elő. Ezek a fajok sehol máshol a világon nem találhatók meg.

  • Madagaszkár ökológiai forrópont: olyan különleges flóra és fauna található a szigeten, amely gazdagságában és egyediségében egyedülálló a Földön. A Föld növényfajainak 3,2%-a csak Madagaszkáron fordul elő és a világ gerinces fajainak 2,8%-át adják a sziget endemikus azaz csak itt élő - fajai.
  • Madagaszkár olyan, mint egy kis kontinens: majdnem minden élőhelytípus előfordul a szigeten a trópusi esőerdőtől a szavanna típusain át az emberi tevékenység okozta félsivatagig.
  • A fauna nagy része természetvédelmi oltalom alatt áll, 90%-ának fennmaradása az egyre csökkenő trópusi erdők meglététől függ. 332 faj szerepel a nemzetközi vörös listán. A flóra nagy része is egyedi, erősen veszélyezteti a fekete kereskedelem (például az orchideák, kemény fák iránti kereslet).
  • A legtöbb európai állatkertben láthatóak madagaszkári fajok. A lemurok a közönség állandó kedvencei.
  • Madagaszkár kormánya támogatja a kampány céljait, ez garanciát jelent a támogatások célba juttatására.

Ha ti is részt szeretnétek venni a Madagaszkári állatok védelmében, akkor rajzolj!

A Fővárosi Állat- és Növénykert gyermekpályázatot hirdet a 2007-es Madagaszkár-védelmi kampánya keretében

Fővárosi Állat- és Növénykert 2007-es természetvédelmi kampánya Madagaszkár különleges és nagyon sérülékeny élővilágát mutatja be. A sziget legtöbb állat- és növényfaja csak itt él, a Földön máshol nem találhatók meg! Ezek a fajok évmilliók alatt fejlődtek ki miután Madagaszkár levált a többi kontinensről és békében éltek az ember megjelenéséig. A fajok pusztulása azóta tart: először a nagytestű állatfajok, mint pl. az elefántmadár és az óriásmaki tűntek el, de ez a pusztítás csak előhírnöke volt a mai katasztrófális állapotnak. Ma már nem csak egyes állat és növényfajok vannak veszélyben, hanem az egész természetes élőhely. Ha nem változik meg ez a helyzet, az élőlények többsége, pl. a kedves kis katták és a többi, csak itt élő félmajom, hamarosan végleg kipusztulhat. Tegyünk meg mindent azért, hogy ez ne így legyen! Ismerjük meg minél alaposabban ezeket a különleges növény- és állatfajokat, akár úgy is, hogy megfigyeljük és lerajzoljuk őket!