Történetünk egy árvaházban kezdődik, ahol hősünk, a 10 éves feltaláló, Lewis éli környezet-bontogató mindennapjait. A fiúnak remek ötletei vannak, az alkatrészek közül azonban egy mindig rossz helyre kerül, így Lewis egyelőre csak az árvaház lebontásában jeleskedik. Az örökbefogadó szülők jönnek-mennek, mindegyik elbeszélget a fiúval, de mivel a találkozások vége általában egy találmány bemutatása körüli botrányban végződik, előrevetíthető, hogy Lewis felnőtt koráig az intézet lakója marad.
Az ifjú feltaláló nem nyugszik bele a szomorú jövőbe. Elhatározza, hogy megépíti az "emlékszkennert", és ennek segítségével megtalálja édesanyját, aki csecsemőkorában elhagyta őt. A gép elkészül, és indulnak a bonyodalmak. Megjelenik egy furcsa kalapos úr, aki megpróbálja megszerezni a fiú találmányát, de szövetségese is támad egy jövőből érkező rosszcsont személyében, így Wilbur hamarosan saját felnőtt korában találja magát.
A film története kedves és nem az azonnal kiszámítható kategóriába tartozik. Ahogy a gyerekeim mondták: "a grafika is egész nézhető". A sztori a jelenkor felnőtt társadalmát kissé lemondóan értékeli, de jó hír, hogy 20-25 év múlva már egészen jópofa szülők is lesznek a nagyvilágban.
A Robinson család promóciós anyaga egyébként gondolatébresztő kérdésekkel népszerűsíti a filmet. Az egyik ilyen engem is mélyen elgondolkodtatott. Tudta-e, hogy egy átlagos gyerek 1500 mogyorókrémes és lekváros kenyéren van túl, mire befejezi a középiskolát? Esküszöm, hogy nem tudtam. De most, hogy tudom, elgondolkodtam azon, hogy én vajon megettem 1500 ilyen kenyeret, vagy nem. Lehet, hogy nem voltam átlagos gyerek?
