Sikeres volt az első Szamárfül Családi Fesztivál

Egyéb

(MTI) A nyárbúcsúztató, interaktív Szamárfül Családi Fesztivál ingyenes rendezvényein 27 helyszínen kétszáz közreműködő részvételével száz program várta a látogatókat. Többek között koncerteken, bábelőadásokon, táncszínházi előadásokon, ügyességi játékokban, természettudományos ismeretterjesztő előadásokon vehettek részt az érdeklődők ? közölte a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.    

 
A több mint 40 ezer négyzetméteres negyed két napra hatalmas játszótérré változott. A kézműves helyeken több száz méter textília és papír fogyott el, harminc tévésdobozt is megfestettek a gyerekek, amelyekből várost építettek. Ahogy évközben is, az egyik nagy kedvenc a Bóbita Bábszínház volt: szombaton egész nap előadások várták az ifjú színházba járókat, de kiállítás is nyílt az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Bábgyűjteményéből. A szabadtéri színpadon bábelőadások, esténként pedig régi idők rajzfilmjei várták a gyerekeket. A zenei kínálat az egészen fiatal gyermekeket is megszólította, hiszen a Bóbita Bábszínház szabadtéri színpadán a Pannon Filharmonikusok Kodály Központból már ismert programsorozata, a Csigaház az ütőhangszereket mutatta be a kicsiknek. A Pirogránit udvaron a Szélkiáltó együttes adott sikeres koncertet: az est során Weöres Sándor, Kiss Dénes, Páskándi Géza, Tamkó Sirató Károly, Tarbay Ede és más költők énekelt versei csendültek fel.    
 
A program során az érdeklődők megismerkedhettek a vizek és vízpartok élővilágával, vízben élő élőlényekkel, betekintést nyerhettek az erdei állatok és növények életébe. Az Üvegházban újrahasznosított anyagokból készíthettek hangszereket, ruhákat a családok, a Csillagteraszon a csuhézást, agyagozást, fonalmunkát, nemezelést, faművességet lehetett kipróbálni.    
 
A mostani, nagy sikerű Zsolnay Művészeti Piacon hagyományos kézműves, iparművészeti és dizájn alkotásokat vásárolhattak a látogatók. A szervezők a gyerekeket kézműves foglalkozásokkal, marcipángyurmával, elfeledett ízekkel, nosztalgia játszóházzal, gólyalábbal és fakörhintával várták a Boltok utcájába. A hárommillió forintba kerülő programhoz a közlemény szerint Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a tárca saját keretéből biztosított kétmillió forintot, a többit a szervező ZSÖK finanszírozta.    
 
A hagyományteremtő szándékkal megrendezett fesztivál célja az volt, hogy a nyári szünet végén, de még az őszi iskolakezdés előtt egy kifejezetten a gyerekeknek szóló hétvégével búcsúztathassák a családok a nyarat augusztus 25-én és 26-án.    
 
A nagy sikerre való tekintettel a jövőben a ZSÖK Nkft. havonta egy alkalommal Szamárfül Napot tervez a pécsi és Pécs környéki gyerekek, családok részére.