A sötétben látó tündér - bemutató az Örkény Színházban

Egyéb

A sötétben látó tündér nem akármilyen tündér. Már ránézésre is tisztes kora van, most volt 3000 éves, s bizony egy ilyen öreg tündérnek van mit mesélnie a gyerekeknek. Így van ez a mi tündérünkkel is, aki csak ül és mesél. Ül egy erdő közepén, s szavai által lassan megelevenedik a kis tündér születése, s megtudhatjuk azt is, hogy miért is lett ez a kis tündér a sötétben látó tündér.

Sötétben látni bizony nem is olyan egyszerű. Ám a tündérnek és a nézőtéri gyerekeknek ezen az előadáson mégis sikerül. Pogány Judit színművésznő, a tündér még arra is képes, hogy gyűrűjébe zárja a fényt, s, amit ő lát a sötétben azt látják a gyerekek is. De nem akármilyen vetítéssel, bábjátékkal, vagy egyéb színházi trükkel. Nem, itt minden gyereknek el kell képzelnie a sötétben a mesét.

Bagossy László ? a darab rendezője, új, kísérleti előadást hozott létre. A darab pikantériáját a sötét adja maga, a teljes mindent beborító sötétség. Itt aztán lehet sikongatni, kiabálni, jajgatni, még akár sírni is. Mert bizony sötétben egyik gyerek sem szeret lenni. A sötétség félelmetes, szörnyekkel teli, a sötétség ijesztő és kiszámíthatatlan. A sötétség a gyerekek egyik fő mumusa. Mégis hogy lehet a gyerekkel megszerettetni a sötétet? Talán így, hogy elmeséli a tündér a történetét, hogy ő miért is lát a sötétben, s nemcsak miért, hanem hogyan, s hogy ő miért nem fél a sötétben.

A történet ott kezdődik, hogy ez a kis tündér volt a legkisebb a családban, akire sose jutott az anyjának ideje, ezért persze nyúzta a kis tündér az anyját, hiszen neki még a neve is lemaradt. Anyja ekkor ölbe vette és mesélni kezdett neki, s ekkor derült ki a csoda, hogy ez a kis tündér lát a sötétben.

A hosszú mese, amit tündéranya és a kis tündér közösen mesélnek el népmesei alapokra épül. Van itt parazsat evő paripa, legkisebb királyfi, sárkány által elrabolt királylány, sok-sok próbatétel, furfangok és csoda segítő eszközök. Ezek segítségével lesz az előadás olyan ismerős, és mégis új. Hiszen a meséket szinte mindenki ismeri, már hallotta valahol, csak így egyben még sosem. Ez a tündér változata, ahogy ő elgondolta, megírta, hallotta.

Az előadás érdekessége nemcsak a sűrűn bekövetkező sötétség, hanem a darab képi világa. A tündér meséje során sorra megelevenednek egyes élő-képek a történetből. Ez a filmszerű megjelenés teszi még újszerűbbé az előadást. Pár pillanatig látjuk feltűnni a színen a királyfit, a sárkányt, a parazsat evő paripát, sőt még a farkasok is megjelennek, ahogy jóízűen falatoznak az erdőben. A képek után megint csak sötétség lesz, és a sötétben folytatódik a mese. A tündér egyre bátrabb lesz, - s remélhetőleg a gyerekek is, akik ezt az előadást nézik-, már szinte mindent lát a sötétben, s rájön, hogy a sötétség nem is olyan félelmetes. Ha bátrak vagyunk, teli a szívünk szeretettel akkor bármire képesek vagyunk, bíztatja a gyerekeket Pogány Judit, majd újra sötét lesz.

A gyerekek kitörő örömmel fogadják a darabot, kiabálnak, hogy vissza-vissza, és lelkesen tapsolnak.

Nem tudom, hogy csak azért tapsolnak-e mert ezt így tanulták meg, s mert ez egy jó szórakozás, vagy valóban tetszett nekik az előadás. Egy biztos, mögöttem egy kisfiú végig sírta az előadást, s kérlelte anyját, hogy menjenek már ki, mert nem bírja a sötétet. A lányom eleinte ijedten kapaszkodott belém, majd lassan elengedett, s mikor hazafelé kérdeztem, hogy tetszett-e a színdarab, nagyon vigyorgott és bólogatott.

Valami titok ezek szerint mégis volt, valami csoda mégis történt az előadás alatt. Vagy egyszerűen ő is látott valamit a sötétben?

Örkény Színház: A sötétben látó tündér - Főszereplő: Pogány Judit Rendező: Bagossy László Ajánlott korosztály: 6-10 évesig