Szárnyas malac nappal búcsúznak

Egyéb

A teátrum immár hagyományos előszilveszteri rendezvénye a Weöres Sándor Bóbita című versében szereplő megigézett malacról kapta nevét, melyet az intézmény 1994-ben emblémájául választott.
    

A reggeltől estig tartó idei fesztiválon árusok kínálják portékáikat a színház Zsolnay Kulturális Negyedben álló épülete körül. Benn új kuckók, zugok tárulnak fel a gyermekek előtt, azokban különleges játékok, mesék várnak rájuk. Sor kerül kézműves foglalkozásokra, zenés, táncos előadásokra is, estére pedig a felnőtteknek készülnek egy kis meglepetéssel a szervezők.
    
A gyerekeket és szüleiket délelőtt a Meselabirintus című kalandjátékra, meseolvasásra, bábkészítésre, éneklésre és játékra invitálják. A mulatság délután tánc- és hangszerbemutatóval, majd a Csurgó Zenekar koncertjével folytatódik, amelyet táncház és daltanulás követ.
    
A bábszínház este nyolc órától a felnőtteket várja: nagytermében a Kajárpéci Vízirevü vendégjátéka, a Drakula gróf Kajárpécen című előadás látható, majd a kamarateremben Kis éji zene címmel csendes-ülős koncertet ad a Harp-Agon Z.T. zenekar.