Száz évről mesél a Földalatti Vasúti Múzeum

Egyéb

A Budapesti Közlekedési Vállalat 1996-ban, a teljes vonal rekonstrukciós munkálatai során a múzeumot is felújította, ám az eredeti táblák, feliratok megmaradtak. Az előtérbe lépve az egykori végállomás eredeti felirata, a "Gizella tér" fogadja a látogatókat.
 
Ferencz József megengedte
 

Itt látható az az emléktábla is, amely arról tanúskodik, hogy az ezredfordulós ünnepségekre Budapestre látogató Ferenc József 1896. május 8-án utazott a földalattin, és "legkegyelmesebben megengedte", hogy a vasút felvegye az ő nevét.

Külön érdekességnek számít, hogy az 1975. október 28-án fölavatott kiállítási hely önmagában is műszaki emléknek tekinthető, hiszen az 1896-os millenniumi földalatti vasút egy eredeti alagútszakaszán lett kialakítva a kiállítási terület.
 
Az építéstől napjainkig
 

Így lett az addigi Budapesti Földalatti Villamos Közúti Vasútból Ferencz József Földalatti Villamos Vasút Rt. A múzeum bejáratától jobbra a földalatti vasút három kocsija sorakozik: a 19-es, az 1-es és a 81-es pályaszámúak. Érdekesség, hogy a kiállított járműveket 1975-ben, a nyitott födémrészen keresztül, daruval emelték a vágányokra. A kocsikkal szemközti vitrinsorban eredeti dokumentumok, fényképek, modellek és tárgyi eszközök mutatják be a földalatti vasút történetét az építéstől napjainkig.

A múzeum - hétfő kivételével - egész évben várja a látogatókat, 10-17 óra között, felnőttek számára 270, gyermekeknek 220 forintos belépővel. Jelenleg a Városi közlekedés bélyegeken című kiállítás látogatható.