Szépkorú lett a gyerekünnep
Idén a pécsi gyereknapi forgatag tűnik a legnagyobbnak, márcsak azért is, mert Pécsett idén minden a kultúráról szól. Így a mostani gyereknapi program is nagyon látványos és tartalmas lesz. A hétvégén bemutatkoznak a helyi tánccsoportok, énekesek. Szombaton grundfoci bajnokságot tartanak, a helyi városrészek csapatainak a részvételével. A Mecseki Kisvasút ezen a hétvégén folyamatosan szállítja utasait a Vidámpark és az Állatkert között. A sok játék és szórakozás mellett a gyerekek a mostani hétvégén játszva megtanulhatják a kresz alapjait, a három napos program során a Kresz parkban próbálhatják ki a kicsik a tudásukat.
Igazi gyereknapi program a Nyitott Lovardák programban való részvétel is, amely nem a mostani gyereknapi rendezvényekre esik főként, hanem már április közepétől tart az esemény. Viszont a lovakat szerető gyerekeknek semmi sem szerezhetne nagyobb élményt, mint az igazi lovak simogatása, etetése, esetleg lovaglás, ismerkedés a lovaskultúrával. A Nyitott Lovarda akcióban az ország számos lovardája - szám szerint hetven ? vesz részt. A 2010-ben hatodik alkalommal megrendezendő Nyitott Lovardák program lényege, hogy a résztvevő lovardák előre meghirdetett időpontokban, előzetes bejelentkezés után ingyenes lovaglási lehetőséget biztosítanak. Egy-egy helyen nem csupán lóra, vagy fogatra ültetik a vendégeket, hanem bemutatják az istállókat, lovakat. Az egymásért és az állatokért való felelősségvállalás jegyében a szervezők arra biztatják a programsorozatra látogatókat, hogy fejenként 100 forintos jelképes adománnyal járuljanak hozzá a rászoruló gyermekek terápiás lovagoltatásához. A lovaknak pedig - ha tehetik - vigyenek köszönetképpen egy-egy répát, almát.
Bodzafesztivál