Szeretetnapok tizedszer Győrben az erdélyi gyermekekért

Egyéb

 Böjte Csaba
 
(MTI) - Tóth András karitászreferens a programot ismertető hétfői sajtótájékoztatón azt mondta, a szombati jótékonysági bált vasárnap a Káptalandombon szabadtéri fesztivál követi, amelynek keretében az erdélyi Szovátáról érkező gyerekek is előadják műsorukat.
    
A jótékonysági akciósorozattal az erdélyi gyermekmentő ferences missziót támogatják a győriek. Az elmúlt kilenc évben összesen mintegy 39 millió forinttal segítették az ügyet a szeretetnapok résztvevői - ismertette a rendezvénysorozat eddigi hozadékát Tóth András.
    
Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel, az erdélyi gyermekmentő misszió főszervezőjével is találkozhatnak vasárnap a püspöki szentmise után az egybegyűltek. A missziót a szerzetes indította el Erdélyben. A Szent Ferenc Alapítvány gyermekvédelmi tevékenysége nyomán ma már 65 helyszínen, köztük Gyulafehérváron, Torockón, Szovátán, Kolozsváron, Tusnádfürdőn és Déván 2300 nehéz sorsú gyermeket nevelnek. Ehhez a tevékenységhez járulnak hozzá szponzorálással, tombola-felajánlással és a szeretetnapok egyéb programjain való részvétellel a győriek. A vasárnapi szabadtéri rendezvényt koncertek színesítik, a sztárvendég Palya Bea lesz.
    
Éttermek, vendéglősök és magánszemélyek is támogatják a rendezvényt - mondta Tóth András, hozzátéve, hogy a szovátai gyerekeket győri családok látják vendégül otthonukban.