A színház a gyerekeké - IV. Gyermekszínházi Szemle

Egyéb

Immáron negyedik alkalommal rendezik meg ezt a rangos eseményt, amelynek nem titkolt szándéka, hogy jelezze hazánkban sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítani a gyermekeknek szóló, igazán színvonalas előadásokra.  A szemlére meghívott előadásokban pont az a jó, hogy nem kell elutaznunk pl.Zalaegerszegre vagy Pécsre, hanem most a színház utazik el hozzánk, s egy helyen egy héten keresztül kedvünkre válogathatunk a darabok közül.
 
Magyarországon két fontos eseménysorozat szentel kiemelkedő figyelmet a gyermekszínházaknak. Az egyik a Gyermek -és Ifjúsági Színházak Biennáléja Kaposvárott, a másik pedig a Gyermekszínházi Szemle. Mind a két esemény helyet és teret ad annak a műfaj képviselőinek, akik egy kicsit méltánytalan helyzetben vannak ma Magyarországon. Hiszen sokan úgy gondolkoznak, a gyereknek mindegy hogy mit néz, ha színház, akkor is, ha film, akkor is. Pedig a minőség, a kultúra örök befektetés. Főleg egy gyereknél. A gyerekeknek előadásokat készítő színházi társulatoknak nem csak a jövő színházi közönségének megteremtésében van fontos szerepük, hanem a gyerekek érzelmi, lelki, erkölcsi fejlődésében, ízlésük alakulásában, értékválasztásaik, világszemléletük formálásában is.

"A gyerekszínház az a művészi terület, amelyen nem lehet a magyar színház rutinná vált hagyományából értékes műveket létrehozni. Az értékes gyerekszínházhoz nélkülözhetetlen fantázia csak a szabadabb színházi gondolkodásban szabadulhat fel, egy olyan munkamódszerben, amely a kreativitásra, játékosságra, ötletgazdagságra alapoz, s így a színházi formák újragondolásához, újjáteremtéséhez is hozzájárulhat. A gyermeki fantáziának ugyanis nincsenek kötöttségei, így újabb és újabb tartományok tárulhatnak fel.
A gyerekszínház nagy lehetőségét jelzi az is, hogy a különféle színházi kifejezőeszközök itt szabadon összekapcsolhatók, kötetlenül variálhatók egymással. A IV. Országos Gyermekszínházi Szemlére meghívott előadások ezt a gyermekszínházi szemléletet reprezentálják."(Sándor L. István)

 
Az idei szemle programjairól:
Az ifjúság megszólítása
hamlet.ws - Krétakör Színház (rendező: Schilling Árpád) (A szemle nyitó előadása, versenyen kívül)
Iskola a határon - Bárka Színház (rendező: Vidovszky György)
Csatárok - Kolibri Színház (rendező: Stefo Nantsou)
SzentCsalád - Káva Kulturális Műhely (rendező: Tóth Miklós)
Függetlenek
Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj - Ládafia Bábszínház (rendező: Néder Norbert)
Százszorszép Bóbiska - Majoros Ági (rendező: Bartal Kiss Rita)
Maskarás játék Árgyélus királyfiról - Förgeteg Színház (rendező: Kaszás Villő)
Nem akarok többé boszorkány lenni! - Tintaló Társulás (kollektív rendezés)
Játsszunk pantomimet! - Dvorák Pantomim Színház (rendező: Dvorák Gábor)
Régi mesék új változatban - új mesék régi motívumokból
avagy mire való, hogyan használható a gyerekszínházban a mese?
A ló nélküli lovag - Vaskakas Bábszínház, Győr (rendező: prof. Krzysztof Rau)
Diótörő Ferenc és a nagy szalonnaháború - Stúdió "K" (rendező: Fodor Tamás)
Fogságban - Kerekasztal Színházi Nevelési Központ (rendező: Perényi Balázs)
Rigócsőr királyfi - Bóbita Bábszínház, Pécs (rendező: Kuthy Ágnes)
Karácsonyi ének - Griff Bábszínház, Zalaegerszeg (rendező: Merő Béla)
Ágról szakadt Tilinka - Békés Megyei Napsugár Bábszínház (rendező: Rumi László)
A kis Mukk története - Karaván Művészeti Alapítvány (rendező: Nyári Oszkár)
Vizualitás, zeneiség, költőiség - játékosság
avagy a társművészetek a bábszínházban
Mirkó királyfi - Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, Marosvásárhely (rendező: Lengyel Pál)
Gyermekeknek - Harlekin Bábszínház, Eger (kollektív rendezés)
A Jóka ördöge - Miskolci Csodamalom Bábszínház (rendező: Sramó Gábor)
Hamuban sült mese - Budapest Bábszínház (rendező: Csathó Kata)
 
Tehát érdemes most ellátogatni a Marczibányi Művelődési Házba és válogatni a jobbnál jobb előadások között, mert az értékes gyerekelőadások most hozzánk jönnek, használjuk ki és áldozzunk a kultúrára.
IV. Gyermekszínházi Szemle a budapesti Marczibányi Művelődési Házban.- május 7- 13-ig. www.marczi..hu