Szupercsapat vetélkedő a Kossuth téren

Egyéb

Igazi családi programok várják idén a Kossuth térre kilátogatókat május 31-én reggel 10-től 18 óráig. A gyerekek szórakoztató formában tanulhatják meg, mit tehetnek biztonságuk megóvása érdekében, a felnőttek pedig feleleveníthetik a már esetleg elfelejtett, sokszor életmentő ismereteket. A rendezvény a fogyatékos emberek érdekvédelmi szervezeteinek közreműködésével jött létre. A programok mindegyike akadálymentes, kerekesszékkel megközelíthető, a színpadon pedig jeltolmácsok segítik a siket és nagyothalló gyerekek bekapcsolódását az interaktív programokba.
 
 
A legkisebbek szórakoztatására tíz bohóc pantomimmel és artistamutatványokkal készül, a nagyobbak pedig versenyezhetnek a Szupercsapat tagja cím elnyeréséért. A megtisztelő tagság megszerzéséhez 10 játékos próbát kell teljesíteni, ennek során szakemberek iránymutatásával gyakorolható a helyes magatartás katasztrófák, vészhelyzetek esetén.
 
A gyerekek tűzoltókkal közösen kipróbálhatják a tűzoltó fecskendő használatát és gyakorolhatják, hogyan kell kúszva kimenekülni egy égő házból. Az Országos Mentőszolgálat munkatársaitól alapvető elsősegélynyújtási ismereteket sajátíthatnak el, a rendőrök segítségével pedig a legfontosabb közlekedési szabályokat ismerhetik meg a kerékpáros és kerekesszékes mini KRESZ pályán. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sátránál a gyerekek kipróbálhatják, hogy valódi veszélyhelyzetben vajon elég gyorsan tudnák-e magukra ölteni a vegyvédelmi védőfelszerelést és megtanulhatják azt is, mi a legfontosabb teendő, ha a szomszéd lakásból füstszivárgást észlelnek. Az Országos Meteorológiai Szolgálat egy teljes meteorológiai állomást mutat be a helyszínen, melynek segítségével az egész ország területén követhető az időjárás változása. A gyerekek viharszimulációs játékok segítségével sajátíthatják el a legfontosabb viharjelzéseket.
 
Különleges járműbemutató keretében rendőrségi motorokat, terepjárót, motorcsónakot és gumikerekű harckocsikat, tűzszerészrobotot, quadokat, valamint új és veterán mentőautókat, tűzoltóautókat tekinthetnek meg az érdeklődők. A jeles nap alkalmából, kivételesen  felülhetnek a gyerekek a rendőrmotorokra, beszállhatnak a harckocsikba és felmászhatnak a tűzoltóautóra is.
 
Elsősorban kisebbek számára nyújt kikapcsolódást a színpadi gyermektáncház, a  helyes táplálkozást népszerűsítő interaktív műsor és a bábelőadás, de természetesen a nagyobbak sem fognak unatkozni: katonákkal, rendőrökkel, tűzoltókkal, mentősökkel, meteorológusokkal beszélgethetnek munkájukról, közösen oldhatnak meg szórakoztató, de tanulságos kvízfeladatokat. A műsorvezető Keleti Andrea lesz.
 
A színpad közelében rendőr- és mentőkutyák látványos bemutatója hívja fel a figyelmet arra, hogy biztonságunk megóvásában, az életmentésben nemcsak az emberekre, de az állatok önzetlen segítségére is számíthatunk.
 
További információ a programokról: www.magyarorszag.hu/gyereknap