Társasjátékokat tesztel a hét végén a Mensa HungarIQa

Egyéb

 
 
(MTI) - A kétnapos versenyre 22 magyar nyelvű játékot neveztek be a kiadók. A mensások már hónapok óta ismerkednek a játékokkal, hogy megalapozott döntés alapján ítélhessék oda a logikai, a családi és a stratégiai kategória győztesének járó díjat - mondta el Mandics Zoltán, a Mensa HungarIQa tagja, és egyben a rendezvény szervezője. 
    
Mint hozzátette: a legnépesebb tábornak számító családi játékok között két díjat is kiosztanak, hiszen a fesztivál egyik célja a családi társasjátékozás népszerűsítése. A reggel tíz órától este nyolcig tartó versenyen a mensások meghatározott kritériumok alapján fognak értékelni. Közös szempont lesz a játékélmény, az újrajátszhatóság, a kivitelezés és a játékidő. A családi játékoknál az agresszivitás és az együttműködés arányát fogják vizsgálni, illetve, hogy mekkora szerep jut a szerencsének, amely segíthet kiegyenlíteni a szülők és a gyerekek közötti tudásbeli különbségeket. 
    
A logikai és stratégiai játékok esetében ezzel szemben az jelenti az előnyt, ha valóban a tudás győzedelmeskedik a játék során. A zsűri vasárnap este 6 órakor fogja odaítélni a négy nyertesnek a "Mensa Társasjátékverseny győztese" címet. Az első két év zártkörű megmérettetései után az egyesület idén a nagyközönségnek is szeretné megmutatni az új szezon slágerjátékait: a versennyel párhuzamosan megrendezésre kerülő Társasjáték Fesztivál egyik legizgalmasabb programja a Játéktér lesz, amely rövid idő alatt megtanulható és végigjátszható játékokkal várja a látogatókat.
    
A többségben nagyobbaknak ajánlott játékok mellett, a 4 és 7 év közötti fiatalokat képességfejlesztő játékok várják. A fesztivál látogatói a két nap során többször is sorsoláson vehetnek részt, ahol társasjátékokat nyerhetnek. A Játéktéren a tavalyi győztes, a CubiCup nevű logikai játék fejlesztőjével és gyártójával, Kovács Gáborral is találkozhatnak az érdeklődők. 
    
A fesztiválon bárki összemérheti tudását a fesztivál többi látogatójával, ha péntek éjfélig regisztrál az interneten. Szombaton a Qwirkle, majd a Wizard, vasárnap pedig a Dominion, a Pentago és az Offboard nevű játékoké lesz a főszerep. A győztesek természetesen társasjátékokat kapnak nyereményként.