Téli családi matiné a Vasúttörténeti Parkban

Egyéb

Az idei év újdonsága, hogy a Vasúttörténeti Park népszerű kerti vasútja "betelepült" az egyik csarnokba, ahol körpályát állítottak fel. Azaz ezentúl az időjárás nem akadályozza azokat, akik a kerti vasútra felülve szeretnének tenni néhány kört. Akik tavaly részt vettek a park szezonzáró mesenapján, már kipróbálhatták ezt a miniatűr belső pályát, amely a kültéri, 850 méter hosszan kanyargó kerti vasút mobil változata.
 
A másik csarnoképületben az érdeklődők belülről is megcsodálhatnak egy nosztalgia szalonkocsit, felmehetnek a lóvasúti kocsira, vagy a modellvasút kocsiban megnézhetik és kipróbálhatják a beépített terepasztalt. A főépület I. emeletén a Vasúti pályainfrastruktúra fejlődése képekben, a II. emeleten a Vonatok királya, a királyok vonata ? 125 éves az Orient Expressz című kiállítás tekinthető meg.