Tésztahíd a vizek felett

Egyéb

A víz, ami összeköt
Számtalan folyó, tó és tenger van, melynek partjain több ország osztozik, így közös felelősségük a vizek védelme, hiszen amit az egyik oldalon a vízbe engednek, annak szó szerint a másik oldalon isszák meg a levét. Magyarország egy földrajzi medencében található, nincs szomszéd ország, mellyel ne volna közös folyónk. Számunkra tehát különösen fontos, hogy a kétoldalú, vagy többoldalú kapcsolatokban összefogjunk, együttműködjünk a víz és a környezet védelmében. - Könnyebb eleve jó szokásokat kialakítani gyerekkorban, mint később, már kialakult rossz szokásokat átalakítani - mondja Bárd Edit, a Duna Múzeum munkatársa. - Igyekszünk tehát a legfiatalabb generációt környezettudatos magatartásra nevelni, ezért az idei Víz világnaphoz kötődően több pályázatot és akciót is meghirdettünk számukra. Ezek határideje március 22-én lesz. Szeretnénk elérni, hogy a gyerekek a saját tudásukat, gondolataikat, tapasztalataikat formába öntsék, megfogalmazzák az élő vizek védelmében, hogy a környezettudatos gondolkodás és magatartás a hétköznapok részévé váljon.
 
Hömpöly ország, Héda folyó
 
Február 9-én indult az immár hagyományos internetes vetélkedő külön alsósoknak és felsősöknek. A játékosok négy héten át hétfőnként egy-egy feladatsort találnak a múzeum honlapján, megtoldva egy-egy mesefeladattal. Beugró feladatként egy mesét, tudósítást kell írni arról, hogyan ünnepli Hömpöly és Zúgó ország mépe közös folyójukat, a Hédát.
 
 "Víz, ami elválaszt és összeköt"

A Víz világnapja idei mottójához kapcsolódik a "Víz, ami elválaszt és összeköt" című irodalmi és képzőművészeti alkotópályázat. Erre egyrészt irodalmi műveket várnak, műfaji megkötés nélkül, lehet vers, mese, napló, másrészt képzőművészeti alkotásokat, lehet kép - rajzolt, festett, ragasztott, vagy akár kisplasztika, szobor, azaz bármi. Lényeg, hogy a vízért érzett felelősséget kifejezze.

 
Tésztahídkészítő verseny
 
A híd maga az összekötést, a kötődést szimbolizálja. Ezóttal a mérnöki versenyektől eltérően nem a statikai tervezés, a szerkezet minél nagyobb teherbírása a cél, hanem az, hogy egy létező híd makettjének elkészítése száraztésztából. Lehet ragasztóanyagot is használni, a fontos az, hogy a lehető legélethűbb legyen. Lehet akár egy széles körben ismert híd, akár az adott település közelében álló kisebb híd, mely mintát ad a maketthez. A lényeg, hogy esztétikus, élethű, felismerhető legyen, és ezt a pályázathoz mellékelt fotóval bizonyítani is kell.  
 
V.I.P. : közös munka, nemzetközi összefogás
 
A V.I.P., a "különlegesen fontos személy" lehetne maga a víz is, de a felhívás elnevezése ezúttal a Vizek és iskolák projekt rövidítése, mely nemzetközi összefogásra ösztönzi az iskolákat. A partner iskola lehet a külföldi testvérváros, testvértelepülés, vagy az adott folyó, tó által elválasztott két település tanintézménye. A lényeg, hogy a gyerekek közösen tervezzenek el valamely vízzel kapcsolatos aktivitást: örökbe fogadhatják a vízpart egy szakaszát, melyet ápolnak, takarítanak, rendben tartanak, vagy készíthetnek közösen honlapot, és így tovább. A pályázatban a közösen eltervezett projekt tervét, leírását, ütemezését kell beküldeni. A legígéretesebbek megvalósítása nyer támogatást, abban a reményben, hogy a jövő évi Víz világnapja rendezvényeken már a beszámolót, bemutatót lehet megtartani ezekről, tudtuk meg Bárd Edittől, aki hozzátette: az idei évben kétfordulósak a pályázatok, első körben a Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságok fogadják a beérkező munkákat. A regionális díjazottak kerülnek be a második, országos fordulóba. A Víz világnapja központi rendezvényét 2009. március 24-én rendezik Nyíregyházán.
 
A riói világkonferenciától ünnepeljük
Az ENSZ 47. Közgyűlése a dublini és Rio de Janeiro-i konferenciák javaslatára március 22-ét a Víz világnapjává nyilvánította, így 1994 óta világszerte ekkor ünnepeljük a vizet. Magyarország is csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez, melynek fontos törekvése a jövő generáció környezet- és víztudatosságának erősítése. A Víz világnapjához kötődő gyermek- és ifjúsági programokat 2004-től - a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megbízásából - az esztergomi Duna Múzeum szervezi.