Tizenkét iskola diákjait vezeti be a művészet világába a győri múzeum

Egyéb

A húsz hónapig tartó projekt - amelyet uniós támogatással valósít meg a közgyűjtemény - betekintést ad a gyerekeknek a művészettörténetbe, a vizuális- és a környezetkultúrába. A foglalkozások ezen túl lehetőséget teremtenek a résztvevőknek alkotómunkára, kreatív képességeik kibontakoztatására - mondta Gergics Ágnes igazgatóhelyettes az MTI-nek. A fejlesztésbe bevont partnerintézmények pedagógiai programjukhoz illeszkedő lehetőségeket találtak a közgyűjtemény kínálatából, amely a múzeumpedagógusok szándékai szerint jól kiegészíti az iskolai, illetve az óvodai nevelést - tette hozzá a szakember.

A projekt kidolgozói szem előtt tartották az esélyegyenlőséget, a programba bevontak Győrtől távolabbi vidéki iskolákat is, amelyeknek tanulói a magas útiköltség miatt eddig egyáltalán nem vagy csak elvétve jártak a múzeumban. A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében elnyert 28 millió forintos büdzsé lehetőséget teremt az utazási költségek kifizetésére, sőt a gyerekek megvendégelésére is. A művészeti nevelési program a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatására is fókuszál, ezt jelzi, hogy együttműködnek két olyan iskolával, ahol a hátrányos helyzetű diákok aránya meghaladja a harminc százalékot.

Az élményt adó foglalkozásokkal szeretnék elérni, hogy a gyerekek megízleljék az alkotómunka örömét, és ifjúként, felnőttként rendszeres múzeumlátogatóvá váljanak - fogalmazott a célokról az igazgatóhelyettes. Ebben segítséget ad a szakembereknek a múzeumi környezet, a gyerekeket körülvevő műalkotások sokasága.
 
(Forrás: MTI)
(Fotó: utazzitthon.hu)