Történelmi, vallásismereti érdekességek a gyerekkönyvkiadóktól

Egyéb

 Isten, Jahve, Allah
 

Különleges a gyermekeknek szóló és a Móra kiadó által jegyzett Isten, Jahve, Allah - Három világvallás alapkérdései című vallásismereti könyv. Ebben a könyvben több mint száz olyan kérdést gyűjtött össze három francia újságíró - Katia Mrowiec, Michel Kubler, Antoine Sfeir -, amit gyerekek tettek fel három vallásról. A válaszok egyszerű, hétköznapi szavakkal próbálják bemutatni és megmagyarázni, hogy ki Isten a zsidók, a keresztények és a muzulmánok számára, és hogy a hívők hogyan élik meg hitüket a mindennapokban. A kötet alaposan körbejárja a hit, az ima, az ünnepek, a szimbólumok a szent helyek és a napjaink vallásgyakorlatának aktuális problémáit.  A megfogalmazott válaszok érdemi ismereteket adnak a kisgyermekeknek, közös pontokat keresve a három vallásban.

 
A könyv végén szómagyarázat és időrendi táblázat segíti a három világvallás történetének és alapfogalmainak megértését, valamint a leglényegesebb ünnepeket jelölő naptár zárja a függeléket.
 
Közösségépítő Szent Benedek
 

Szent Benedek élete Nagy Szent Gergely pápa tolmácsolásában maradt ránk és egy olyan embert állít elénk, aki kora ifjúságától fogva arra törekedett, hogy megvalósítsa azt az ígéretet, amit neve hordoz: áldássá lehessen önmaga és környezete számára. A Bencés KIadó gondozásában, Varga Mátyás- Schmal Róza szerkesztésében ábrázolt  Benedek kora sok hasonlóságot mutat a miénkkel, éppen ezért keresése és közösség utáni vágya ma is megszólíthat mindannyiunkat.

 
Ötezer éves mesék
 
Szokács Eszter-Szántói Krisztián könyve Az Ádám világgá megy tíz kedves, a mai gyermek nyelvéhez, gondolkodásához igazított - bájos, ízlésesen humoros rajzokkal kísért - mesévé formálja azt a hömpölygő, bibliai történetfolyamot, mely az Ótestamentumban az ember teremtésétől Jákob legkisebb fia, Benjámin születéséig húzódik.
 
A Gólem Szinházi Egyesület gondozásában kiadott  könyv második története - a Vizes mese - ezzel a mondattal kezdődik: "Réges-régen az emberek nem viselkedtek valami szépen: loptak, csaltak, hazudtak, árulkodtak, verekedtek." Úgy látszik hiába telt el ötezer esztendő, a világ nem sokat változott - gondolhatja az olvasó.
 
Kémhistória  XIV. Lajos korából
 
A virágzó és hatalmas francia királyság történetének egyik kevésbé ismert vonulatát dolgozza fel Annie Pietri A Napkirály kémnője cimű történelmi-fikciós munkája. Kapzsiság és boszorkányos varázslatok hálójában vergődik a főhős Alix, a fiatal lány, aki a versailles-i palota szabályosan rendezett kertjétől nem messze, a Maison-Dieu család házában él ikertestvérével és bátyával, valamint  özvegy márkiné édesanyjával.
 
A gyermekek gyámja, a hatalomra éhes Grenois báró alattomos hadjáratot indít, hogy megkaparintsa az özvegy vagyonát. A talpraesett és szenvedélyes Alix elhatározza, leleplezi a bárót, ám ehhez meg kell nyernie a Napkirály támogatását. Az uralkodó veszélyes küldetést szán a fiatal lánynak: fel kell kutatnia a kor hírhedt boszorkányát. Alix előtt egyre bizonyosabbá válik, hogy XIV. Lajos fényűző udvara sötét mesterkedések otthona.