Történelmi játszópark épülne Székesfehérváron

Egyéb

 
(MTI) Cser-Palkovics András polgármester a terveket bemutató szerdai sajtótájékoztatón elmondta: a tervezéskor főleg a gyermekekre és a gyermekes családokra gondoltak. A projekt becsült megvalósítási költsége 352,5 millió forint, amelyet teljes egészében pályázati támogatásból szeretnének biztosítani.
 
A Koronás Park 1,8 hektáros területen valósulna meg a volt vidámpark területén, olyan egységet alkotva a közeli Rózsaligettel és Csónakázó-tóval, amely a város szívében, mégis zöldövezetben nyújt kikapcsolódási lehetőséget. A tematikus parkban Székesfehérvár koronázóvárosként betöltött történelmi szerepe is megjelenik majd.
 
A különböző korosztályok számára történelmi attrakciók lesznek, így például lovagi hétpróba, középkori mesterségek, középkori gyerekjátékok, valamint múzeumpedagógiai és népművelő programok várják a látogatókat. A tervek szerint a parkban az aktív időtöltéshez A Szabadművelődés Háza alkalmazottai, valamint a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. munkatársai és a tevékenységbe bevont turisztikai szolgáltatók mint animátorok nyújtanak segítséget.
 
A pályázatot augusztus 31-ig kell benyújtani. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egyfordulós eljárásban dönt. Sikeres pályázat esetén akár már 2013 augusztusában-szeptemberében megnyithatja kapuit a Koronás Park.