Szegedi Katalin illusztrátort nem kell már bemutatnunk, hiszen munkáit már sokszor méltattuk ezen az oldalon. Most mégis visszatérnénk hozzá, hiszen egy olyan könyvet illusztrált, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
- Miben különbözött ez a munka a korábbi illusztrációidtól?
- Eleinte kicsit tartottam a trollok ábrázolásától, hiszen fogalmam sem volt, hogy is néz ki egy troll ?valójában". Természetesen manapság az egyre elszaporodó fantasy-irodalomnak köszönhetően felbukkantak már különféle trollok, de ezt a fajta ábrázolásmódot kifejezetten kerülni szerettem volna. Megerősített ebbéli elképzelésemben a Vaskó Ildikóval való találkozásom, aki a kötet anyagát válogatta. Mesélt nekem a trollokról, és ekkor derült ki számomra, hogy ezek mindenekelőtt természeti lények, akik nagyon sokféle alakban bukkanhatnak fel. Olykor óriás, máskor valamiféle emberszabású lény, de leggyakrabban fára vagy kősziklára hasonlító valami.
Na, ez már tetszett. Innentől fogva már nem volt más dolgom, mint becsukni a szemem, és visszaemlékezni azokra a borzongató élményekre, mint amikor gyerekként alkonyatkor az erdőben sétáltam, és a szürkületben emberi tulajdonságokkal ruháztam fel a hajladozó fákat, ágaikat kezeknek, a göcsörtöket szemeknek képzelve szinte éreztem, ahogy néznek, és rettenetesen féltem. Valami ilyesminek próbáltam a trolljaimat ábrázolni.
- Érdekesek a rajzaid, mintha teli lennének repedésekkel, tulajdnonképpen mi volt ezzel a célod?
- Többféle szándék vezérelt, amikor úgy határoztam, hogy kicsit újszerű módon, más technikával festem a képeimet.
A repedések egyfajta régies hangulatot kölcsönöznek a képeknek, és bár gyönyörű hófeférek a kötet lapjai, de mégis olyan, mint ha a huszonegyedik században egy régi könyvre bukkannánk. Alapvetően fekete-fehérek az illusztrációk, de néhány színes mellékletet is tartalmaz a könyv. Ez a kiadó koncepciója volt, és bár eleinte kicsit tartottam attól, hogyan lehet vizuálisan egységessé tenni a fekete-fehér és a színes világot, utólag határozottan jó ötletnek tartom. Ebben is segítettek ezek a bizonyos repedések, ettől teljesen egységes lett a különböző rajzok stílusa.
Nagyon fontosnak tartottam egyfajta hangulatot visszaadni: a misztikus, kicsit ködös, néha borzongató, de alapvetően szívszorítóan gyönyörű norvég táj és északias hangulat varázsát.
- A könyv borítóján a dolgok szinte kézzel foghatóak. Mitől van olyan érzése az embernek, hogy majdnem meg lehet símogatni a páfrányokat és a figura háncsszoknyáját?
- Attól, hogy valóban igazi páfrányt és kukoricacsuhét ragasztottam a képre. A könyv címadó meséje a ?Háncsvirág", (ami egy Hamupipőke változat) és ebben a főhős királylány ? azaz Háncsvirág ? háncsruhába öltözve szolgál a királyfi udvarában. Ez a norvég nyelven Kari Trestakk néven ismert mese alapvető eleme, és a kötet válogató-szerkesztője nyomatékosan felhívta a figyelmemet arra, hogy bizony tökéletesnek kell lennie ennek a háncsruhának! A valódinál valóságosabbat úgysem tudnék festeni, ezért alkalmaztam kollázs technikát (ami azt jelenti, hogy a festett részeken kívül különféle anyagok vannak a képre ragasztva).
- Ezt az érdekes, modern technikát más munkádban is alkalmazod?
- Az utóbbi időben, rengeteg ilyen képet festek, és itt szinte kapóra jött ennek alkalmazása. Ez az első olyan itthoni könyvem, ahol ? igaz, csak a borítón ? de végre becsempészhettem a ragasztgatott kincseimet a képre. Ebben a hónapban jelenik meg egyébként egy másik könyvem, amit hasonló, akril és kollázs technikával festettem. Nagyon várom már, hogy nyomtatásban láthassam ennek eredményét, de sajnos Magyarországon egyelőre nem lesz kapható ez a könyv, Koreában fog megjelenni ?Rapunzel"címen. Minden vágyam, hogy hazai kiadót találjak ennek a szerintem rendkívül izgalmas mesekönyvnek a kiadására. De addig is itt van nekünk a Háncsvirág.
