"Ha tíz éve valaki azt mondja, hogy ma ilyen meg olyan díjakat kapok, akkor nem biztos, hogy elhiszem neki. Hiába van rengeteg munkám, a kezdeti nehézségekről nem feledkezem el. Meglepő, de viszonylag még a közelmúlt emléke, amikor még mindenhol falakba ütköztem. Most már szerencsére abban a kedvező helyzetben vagyok, hogy egyre több felkérésem van. Nagyon szerettem Boldizsár Ildikó meséin dolgozni, vagy a most díjazott Grimm mesén, de ha azt kérdeznéd, hogy ki a kedvenc szerzőm, akkor Andersent említeném. Viszont az ő meséire még sohasem kaptam megbízást."
Az utóbbi években számos kiadvány jelent meg rajzaival, hogy egy párat említsek: A hegyek tündére, Az elvarázsolt királykisasszony, Aranykulcsocska, a Burattino kalandjai. Képi világa egyedülálló, technikája, részletgazdagsága nemcsak a gyerekeket varázsolja el, hanem a szülőket is. Nemrég adták ki Lewis Carroll: Alice Csodaországban c. könyvét, amelyen évekig dolgozott. Carroll meséje nemcsak az olvasót viszi magával Csodaországba, hanem az illusztrátort is. Kati utánaolvasott a mese valós szereplőinek, kereste a csodavilág és a viktoriánus korszak jellegzetes jegyeit, szereplőt.
"Alice eddig a legérettebb munkám, ha nagy szavakat szeretnék használni, azt mondanám, ez életem fő műve. Az ember egy új feladat esetén mindig igyekszik jobbat alkotni, mint az előzőek voltak: most valóban fő a fejem, hogy hogyan fogom majd ezt túlszárnyalni. Mert az biztos, hogy mindaddig nyugtalan leszek, amíg nem csinálok ismét valami szebbet, jobbat, érdekesebbet.
Rengeteget kutattam, olvastam az íróról, a meséről, ezért is tartott ilyen sokáig az illusztráció elkészítése. Leginkább a háttértörténetek izgattak, hogy vajon ki kicsoda volt valójában, akiket Carroll a művében ábrázolt, vagy éppenséggel kifigurázott! Imádtam ezek után kutakodni az interneten, egy csomó olyan kis titokra bukkanni, amelyről addig mit sem sejtettem. Például, bár azt mindenki tudja, hogy Alice Liddell egy igazi kislány volt, róla írta Lewis Carroll a mesét (és én az ő arcát vettem példának a saját Alice figurám megformásásához). Azt azonban rendkívül izgalmas volt felfedezni, hogy fiatal nő korában ez az Alice Liddell az egyik kedvenc preraffaelita festőm, Dante Gabriel Rosetti modellje volt az egyik képéhez! Nagyon izgalmas volt már-már "oknyomozóként" a régi emberekről ezeket az információfoszlányokat beszerezni, olyasmi érzés, már elnézést a képtelen hasonlatért, de mintha csak egy korabeli bulvárlap elveszett cikkfoszlányaira bukkantam volna. Imádtam!"
Egy illusztrátornak hihetetlen ajándék, hogyha olyan íróval tud együttdolgozni, aki a kortársa. A kapcsolat, a közös alkotás sokkal kreatívabbá teheti a munkát, ami egy régi klasszikus mese feldolgozásánál nem lehetséges. Boldizsár Ildikó: Boszorkányos meséinek is Kati álmodta meg a képi világát. A meseíró és az illusztráció közös gondolkozása, egymásra találása látszódik a könyvön. Mikor Boldizsár Ildikó meglátta Amáliát, a mese főhősét, sokkal szebbnek találta, mint ahogy ő azt elképzelte. Azt hiszem ez mindent elárul.
"Igen, ez az a bizonyos együtt-látás. Ildikó megálmodja, megírja a mesében a képet, és biztos lehet benne, hogy ha becsukja a szemét, és elképzel valamit, majd pedig kinyitja és ránéz a már kész rajzomra, akkor azt látja, amit elképzelt!
Ez egy hihetetlen ajándék mindkettőnknek! Tehát mi Amáliának köszönhetjük, hogy találkoztunk, de szerencsére itt nem ért véget a dolog. Mindkettőnket inspirál a másik művészete, ami újabb közös munkákra sarkall minket. "
Szegedi Katalin képi világa minden könyvében egy kicsit más. Egyszer kollázst alkalmaz, másszor akvarellt, vagy éppen kitalál magának egy teljesen új technikát. Mindegyik különleges, egymástól eltérő, és mégis felismerhető a "kéz", egyszóval olyan Szegedi Katis.
"Nem mondhatnám, hogy minden mesekönyvet más-más stílusban rajzoltam volna, de azért igyekszem különbséget tenni közöttük. Azt vallom ugyanis, hogy az illusztrálás egy rendkívül alázatos szakma. Nem az én munkám az igazán fontos a könyvben, hanem az íróé. Nekünk alá kell vetnünk magunkat annak a hangulatnak, amit a szerző a művében képvisel. Persze egyfelől ez egy képzőművészeti tevékenység, de nagyon rossz irányból közelít az a grafikus, aki a saját művészetével igyekszik előtérbe tolakodni az íróval szemben. Olykor azonban a már jól bevált képi stílusok mégsem felelnek meg az éppen illusztrálandó műnek. Például most a legutóbbi könyvem esetében, Kányádi Sándor: A kíváncsi Hold című meséjének munkája során úgy éreztem, hogy ide most valami egészen más kell, így egy szinte új stílus jelent meg. Persze azért ez is én vagyok."
Mikor könyvekről beszélünk, sokszor elfelejtjük a képeket, az illusztrátort, pedig az utóbbi években egyre színvonalasabb, igényesebb könyvek jelentek meg a piacon. Sok fiatal, tehetséges pályakezdő kapott lehetőséget, és természetesen, akik már régóta dolgoznak, azokat is jobban megbecsülik.
"Szerintem a magyar illusztráció ismét kezdi visszanyerni méltó rangját, hiszen rengeteg tehetségünk van, és akik eddig nem jutottak szóhoz, az új, fiatal és nyitott kiadók bizalmának köszönhetően most egyre több lehetőséget kapnak. A szakmám egyre megbecsültebb lett az elmúlt években, s jönnek az egészen fiatalok! Egy nagyon markáns, erős, bátor, olykor provokatív vonal van kialakulóban! Ez nagyon jó, mert ez kell, s én igyekszem nagyon optimistának látni a jövőt."
