Újra harcolnak a tini nindzsák

A karatézó teknősöket két rajzoló találta ki az USA-ban a nyolcvanas évek közepén, és céljuk mindössze annyi volt, hogy egy jót röhögjenek az amerikai képregénypiacot uraló szuperhősökön. Az első - és szándékuk szerint utolsó - füzetet fekete-fehérben, 3000 példányban nyomtatták ki, és ez a szám még Magyarországon is alacsonynak számított volna 1984-ben. A tini nindzsák körülbelül két nap alatt elkeltek.

Egy éven belül megvették a két döbbent rajzolótól a figurajogokat, és jöttek a képregények. A rajzfilmsorozat sem késett soká, majd az egész estés mozitrilógia is megúszhatatlannak bizonyult. Az utolsó film végére azonban felsóhajtottak a szülők, ugyanis a főgonosz elveszett, és nem tűnt úgy, hogy fel lehetne támasztani, nyilván azért, mert a tini nindzsák népszerűségének is lassan leáldozott.

 

Azonban itt az új évezred, az új nindzsák, vadiúj ellenséggel. Nos, megpróbálom felvázolni a film alapszituációját. Egy bölcs csatornapatkány - a tiszteletet parancsoló Szecska névvel - elküldi a Leonardo nevű vezérteknőst, hogy fejlődjön a dzsungelben egyedül sokat, és jobb vezérré váljon. A többiek közben kissé elmagányosodnak, és a depresszió ellen küzdenek különféle módszerekkel. A technikai tótumfaktumból telefonos hibaelhárító, a vicces nevettetőből gyerekparty-szervizkellék, a harcművészből magányos igazságosztó válik. Ráadásul jön az új gonosz, aki fel akarja támasztani egy régen elhunyt hadvezér alvezéreit, közben mindenféle gonosz szörnyek is sanyargatják a várost, akik csak akkor tűnnek el a világból, ha a harcosok feltámadnak. Zavaros ügy ez, komolyan mondom.

 

Az animáció leginkább egy számítógépes játék világát idézi, nyilván készül is majd ilyesmi belőle. Az egyes szörnyeket nem lehet megkülönböztetni egymástól, viszont abban nagyon hasonlítanak, hogy világít a szemük, és üvöltenek csúnyán. A régi barátok, April és Casey Jones el is utaznak a remete Leonardóért, hogy esélyt kapjanak a teknőcök a győzelemre.

 

Én annyira izgultam! Fel is keltett a lányom a végkifejletnél - pedig az első órát egész jól bírtam - és csak annyit mondott: "Apa, kimehetünk, ha akarod!"