Újra T-Home Gyerek Sziget júniusban

Egyéb

 

A szokásos helyszínen, a Hajógyári Szigeten rendezik meg idén az ingyenes T-Home Gyerek Sziget rendezvénysorozatot. A négy júniusi hétvégén újra óriási szabadtéri játszóházzá változik a Sziget. Több százféle játék, zenés és sportprogram, kézműves foglalkozás és előadás várja a kicsiket és nagyobbakat, valamint számtalan színes program a család többi tagjait is.

 
A szokásos attrakciókon kívül most a T-Home Televárosban, illetve annak a 3000 négyzetméteren elhelyezkedő különböző helyszínein, mint pl. a tűzoltóságon, az iskolában, a sütödében, a városházán, a KRESZ parkban vagy a valósághűen berendezett tévéstúdióban tehetik próbára képességeiket a gyerekek. A gyerekek segítségével készített Televáros tévéhíradó hetente megújulva elérhető lesz az interneten, a T-Home honlap T-Home világa aloldalán.
 
A Gyerek Sziget egyik fontos programhelyszíne lesz a T-Home Nagyszínpad, ahol naponta több kiváló előadó, társulat lép majd fel, délutánonként pedig a gyerekek mutathatják be előadói képességeiket ének, vers vagy tánc kategóriában a Ki mit tud?-verseny keretében.
 
A Gyerek Sziget minden évben kiemelten foglalkozik egy adott témával, és e köré csoportosít különböző eseményeket, az idén a speciális igényű gyerekek fejlesztése lesz a fókuszban.
 
A T-Home szeretné, ha olyan gyermekek is részesei lehetnének a hajógyári-szigeti élményeknek, akik a Budapesttől való távolság vagy szociális helyzetük miatt ezt egyébként nem tehetnék meg. Ezért az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának 150 pártfogoltját Kecskemétről, Kőszegről és Battonyáról Budapestre utaztatja, és  biztosítja egész napos részvételüket az eseményen.
 
A T-Home Gyerek Sziget részletes programja a www.sziget.hu/gyereksziget oldalon érhető el.