Újszövetség kockába álmodva

Egyéb


lego2.jpg
www.egyszervolt.hu

Furcsa páros

 
Biblia és lego? Furcsa párosítás, s talán első ránézésre észre sem vennénk, hogy mi minden rejlik ebben a könyvben. Eleve már az ötlet is érdekes, legófigurákból megépíteni a Bibiliát, jelen esetben a karácsonyi ünnepkör történetét. Amennyire furcsa az ötlet, annyira bele is illik a játék gondolatvilágába, hiszen a lego pont az építésről szól, arról, hogyan használhatóak fel másképp az elemek: milyen összeállításban találhatóak ki újabb és újabb figurák, jelenetek. Erre az ötletre építette fel Brendan Powell Smith is a könyvét. Az Építsük meg a Bibiliát! Karácsony című könyv a sorozat  első darabja, amely most került  a boltokba. Magáról a szerzőről, vagy inkább az építőről annyit tudhatunk, hogy már több száz  bibliai történetet épített meg legodarabokból - figurákból, s idáig három könyve jelent meg. Munkájáról a nemzetközi sajtóban rengeteg hírt, beszámolót, méltatást lehetett olvasni, ám magyarul most jelenik meg első kis könyve.
 
Érték és játék
 
Az egyik oldalon mindig az eredeti bibliai szöveg olvasható, kis idézetek, hogy mi történt Betlehemben, megtudhatjuk, ki volt Mária és József, hol született meg Jézus, s miért kellett Egyiptomba menekülnie a szent családnak. Az újszövetségi szövegek mellett pedig a hozzá illő bibliai jelenetek vannak, amelyek mind-mind legóból készültek el. Könnyű dolga lehetett az építőnek, gondolnánk, hiszen annyi figura van már, annyi forma, csak össze kellett őket gyűjteni, s máris kész. Ám, ha türelmesen végiglapozgatjuk a könyvet, rögtön szembeötlik, hogy a kis Jézus alakját, a pólyába bugyolált csecsemőt, igencsak nehéz volt elkészítenie. Például angyalszárnnyal rendelkező legofiguráról sem tudunk, sőt külön gonddal kellett elkészíteni a bárányokat, tevéket, vagy a várandós Máriát.
 
Smith még a szereplők arckifejezésére is külön odafigyelt, amikor a jelenet megkívánja, hogy más és más legyen a szereplők arca, szája, szeme. A jeleneteket művészi gonddal rendezte be, kiemelve a fontosabb szereplőket, hol árnyékolással, hol elhomályosítva a többi szereplőt.
 
Fura kis könyv ez, de komoly témához igenis jól illik a kreatívitás, a játékosság, az ötletesség. Újabb és újabb felfedezés, hogy felismerünk egy-egy kis alakot, mintha már láttuk volna valahol, esetleg Jedi lovagként, vagy ez az elem mintha ismerős lenne, olyan mint a mentőautó teteje.
 

Játék és tanulás

 
Játszva tanulhatunk ebből a könyvből, hiszen a legó játékossága még közelebb hozza a Biblia szövegét, összehozza a családot, a szülőket, nagyszülőket, akik felolvassák a történetet, miközben lelkesen bogarásszák a képet, hogy mi miből készült el.
Játssz jól, jut eszünkbe újra a lego eredeti jelentése, s valóban, játszani jó, építeni jó, s talán pont ez az érdekes még ebben a könyvben, hogy hátha kedvet kapnak a gyerekek, s ők is megépítik a Biblia egy-egy jelenetét, beszélgetnek róla, játszva tanulva, alkotva.
 
 
 
Játssz jól!
Leg Godt, ami dánul annyit tesz, hogy Játssz jól. E két szó rövidítéséből alakult ki a LEGO, amit ma már senkinek sem kell bemutatni. Kicsi és nagy tudja, hogy mi is ez a színes, lyukacsos, egymáshoz kapcsolódó építő játék.  
A legó édesapja  Kirk Christiansen, aki 17 évesen alapította meg cégét, s azóta a lego meghódította az egész világot. "Csak a legjobbat adhatjuk!" - volt a cég mottója 1934-ben, mikor elkezdték gyártani a kis kockákat, s azóta csak a legjobbakat, a legötletesebbeket adják el. Az első játékokat még fából készítették, de hamar felváltotta a fa helyét a műanyag. Tíz évvel később már 200 különböző játékot gyártottak műanyagból és fából egyaránt, s a játékok egyre színesebbek letten, s már nemcsak Dániában, hanem a szomszédos országokban is forgalmazták.
A lego titka, hogy minden korosztályt meg tud szólítani. Erre alapozva lett igazi világjáték, s ma már nemcsak a gyerekszobák elhagyhatatlan része, hanem komoly szórakoztató iparág is épül a legora. Európában már több Legoland nyílt, amelyekben a látványosságon túl az ötletességé, a találékonyságé a főszerep.  Csak egy érdekes adat Legolandból: itt építették fel a világ legmagasabb lego tornyát, 500000 darab kis kockából, 27,22 méter magasra. Ez már önmagában is rekord!