Ütemvárosba várják a kicsiket

Egyéb

(MTI) - Somodi Balázs, a zenekar kommunikációs vezetője elmondta: az interaktív sorozat legújabb epizódja sok meglepetéssel, játékos zenei feladatokkal és ajándékokkal várja a kicsiket, szülőket és nagyszülőket április 17-én.

   
A kommunikációs vezető emlékeztetett arra, hogy a Miskolci Szimfonikus Zenekar hosszú ideje az egyik legfontosabb feladatának tekinti a gyerekek és az ifjúság zenei nevelését, "hiszen belőlük válnak majd a jövő hangverseny-látogatói".
   
Az április 17-i vidám szombat délutánon (fél négytől) a produkció kitalálója, forgatókönyvírója és műsorvezetője, Csuka Tímea Ütemvárosba kalauzolja el a nebulókat. Ütemváros egy népes kisváros, amelynek lakói, terei és házai mind-mind zenei kifejezések után kapták a nevüket, és mind segítő szereplői és eszközei a történeteknek, amelyek minden alkalommal egy-egy zenei témához kapcsolódnak, mint például az ütemmutatók, tempók vagy a hangszerek.
   
Az előadások célja, hogy a gyerekek megismerjék a komolyzenét, a szimfonikus zenekart és a hangszereket, legfőbb jellemzője pedig a játékosság - jegyezte meg Somodi Balázs.