Vajdasági magyar gyerekek sikere a lidicei rajzversenyen

Egyéb


grubanovdorottya_lidiceipalyazat_rajz.jpg
Grubanov Dorottya éremmel kitüntetett munkája

(MTI) A hagyományos kiállításnak évente változik a témája, az idén a színház, a báb és a tündérmese volt a téma a cseh animációs filmművészet létrejöttében úttörő szerepet játszó Jirí Trnka születésének századik évfordulója alkalmából.
    

Fődi Éva, a Vajdasági Gyermek és Ifjúsági Rajzközpont (VGYIR) vezetője a Magyar Szó című napilapnak elmondta, hogy mintegy száz munkát küldtek el a jubileumi pályázatra, többen dicséretben részesültek, és több év szünet után érmet is sikerült szerezni.
    
A sokoldalú tehetségét már több ízben bizonyító kilencéves újvidéki Németh Andrea, a mARTa Képzőművészeti Műhely növendéke munkáját éremmel jutalmazták Lidicében. A díjazott pályázók között van a hatéves szabadkai Grubanov Dorottya is, aki az EmArt Stúdió egyik legfiatalabb tehetsége.
    
A lidicei pályázatra több mint 26 ezer munka érkezett, Szerbiából 277. A pályázatra 4?16 éves gyermekek munkáit várták. Az alkotásokból május 30-án kiállítás nyílik a csehországi településen, amely október 31-ig lesz látható.