Vándor Magyar című online országismereti játék indul diákoknak

Egyéb

(MTI) - A Vándor Magyar nevű játék célja, hogy bővítse a Kárpát-medencei magyar diákok művelődés- és kultúrtörténeti ismereteit, hiszen a közös tudásanyag nélkülözhetetlen alapját képezi a határokon átnyúló együttműködésnek - közölte Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára.
  
A szakállamtitkár elmondta, hogy a december 1-jén induló első időszakban csak a Kárpát-medencében élő diákok vehetnek részt a játékban, később azonban a tervek szerint kiterjesztik azt a világ több magyarlakta részére is. 
 

vandormagyar-internetesjatek_sajttaj_d__hb20091123001.jpg
Üdvözlő képernyő
   
A vandormagyar.hu címen elérhető játékban a gyerekeknek kultúrával, történelemmel, művészetekkel, élővilággal, földrajzzal kapcsolatos kérdésekre kell választ adniuk minél rövidebb idő alatt. A helyes válaszokkal - amelyek megtalálásához keresőprogramokat is használhatnak - petákokat, garasokat és dénárokat gyűjthetnek, amelyekből koronaelemek vásárolhatók. A játék végső célja egy saját korona elkészítése - ismertette a vetélkedő részleteit Borsódi Donát, a játék egyik kifejlesztője.
   
A játék során a versenyzők a Kárpát-medence különböző tájain tesznek utakat, és az adott helyhez kapcsolódó kérdéseket kapnak. Később térképen tekinthetik át addigi vándorlásuk útját, illetve a helyesen vagy helytelenül megválaszolt kérdések sorát - magyarázta Borsódi Donát.
   
A gyerekek két életkori kategóriában - 8-tól 14 éves, illetve 14-től 18 éves korig - versenyeznek, s a minden héten megnyerhető kisebb díjak - pólók, bögrék - mellett fél évente fődíjakat is kiosztanak. A négy fődíj a két kategória első két helyezettjének jár, akik részt vehetnek egy parlamenti látogatáson és egy ötnapos balatonszemesi táborban is. Az első fődíjakat a 2010. február 1-i helyezések alapján osztják ki, ezt követően a tervek szerint félévente kerül majd sor díjazásra.