Varga Feriékkel perdül táncra Vackor

Egyéb

 
A Vackor kalandjai Kormos István meséjének adaptációja, a történet azonban nem egy teljes mese feldolgozása. A színpadon megjelennek már jól ismert karakterek, de új szereplőkkel is találkozhatnak majd a nézőtéren ülők.
 
 ? Gyerekkoromban nagyon szerettem Vackor meséit, így nagy örömmel tölt el, hogy Kormos Anna és Kormos Luca engedélyezték számunkra a mese feldolgozását. A színpadon új történt születik, nem egy az egyben vesszük át valamelyik mesét. Ennek az az oka, hogy táncdramaturgiai szempontokat is figyelembe kellett vennünk, ez pedig megkívánta a változtatásokat ? nyilatkozta Fodor Zoltán, az Inversedance vezetője, a darab koreográfus-rendezője.
 
Az előadásban nem táncos szereplőket is láthat a közönség: Balássy Betty és Varga Feri is csatlakozott az Inversedance csapatához. A zenész házaspár a produkció nyitó- és záródalát írja, adja elő, emellett pedig mesélőként is végig jelen lesznek a színpadon.
 
? Már a kislányunk születése előtt terveztük, hogy készítünk egy gyereklemezt, ezért nem volt idegen számunkra az a gondolat, hogy kicsiknek szóló dologban részt vegyünk. Nagyon örültünk az Inversedence megkeresésének. A dal még alakul: nekünk is volt egy elképzelésünk és Zolinak is, de végül úgy tűnik, neki volt igaza, az ő elképzelése a jó ? mondta el Varga Feri, aki azt is elárulta: mindig is szeretett volna színpadon játszani, de nincs igazán színészi vénája. Most, hogy ez a vágya is teljesülhetett, rájött: a színészet jóval nehezebb dolog, mint gondolta.
 
A Nemzeti Táncszínház számára fontosak a gyerek- és ifjúsági előadások. Török Jolán, az intézmény igazgatója a kezdetektől fogva szem előtt tartotta azt a célt, hogy a felnőtteknek szóló művek mellett igényes, kicsiknek és fiataloknak szóló darabokat is rendszeresen bemutassanak az intézményben.
 
? Úgy gondolom, hogy a gyerekeknek szóló minőségi előadásoknak kiemelt szerepük van a fiatalok művészeti nevelésében és így a személyiségük fejlődésében. Ezért is volt fontos számomra, hogy a táncszínház repertoárjában mindig legyenek gyerekdarabok. A Vackornak azért is örülök, mert két felnőtt gyerekem van, de mindkettő gyerekkorában jelentős szerepet töltött be a piszén pisze kölyökmackó ? nyilatkozta az új bemutató kapcsán Török Jolán.