Hogy is tudna ennyi szépségnek ellenállni valaki, aki meséket ír, s egész életében egy mesebeli helyre vágyott, ahol megpihenhet a lelke, s ihletnek is bőviben lesz a szélfútta dombok között. Itt, a falu legközepén vert tanyát Pálfalvi Dorottya - az Állatkerti mulatságok, Fiókmackók, Vindornyalaki mesék, Titokzatos ház, Régesrégi régiségek címő könyvek szerzője -, s elhatározta, hogy nemcsak könyveiben, hanem a valóságban is megpróbálja megosztani ezt a sok szépséget a mesebeli környezetre vágyó, meseolvasó családokkal, felnőttekkel, gyerekekkel egyaránt.
Egy szép, nagy, holdnyi kertben, melynek közepén keresztül folyik az egyik kis patak, három régimódi házat alakított át vendégek fogadására alkalmas térré. Persze itt semmi sem olyan, mint egy vendégfogadóban. A feredők nemcsak a testnek, de a léleknek is andalodást nyújtanak. Kiváló grafikusok képei díszítik a falakat itt is, s a szobákban is. Az ablakban Királypoharak ?szemlélik? a betévedőt, virágindák kunkorodnak az ablakfülkékben, de még a fürdőben is. Minden háznak karaktere, egyénisége, egyedi, a másikra nem hasonlító hangulata van. Itt nincs TV, nincs számítógép, még rádió sincs.
Itt megáll az idő, lelassul a vérkeringés, csendesedik a légzés, szinte hallani lehet a szívdobbanásunk, mely nem zaklatott többé, hanem nyugodt, egyenletes, ahogy valahogy régen is verhetett a szív, egy régebbi, nyugodtabb korban, mikor még nem száguldottunk galaktikus sebességgel az Internet információ áradatában. Itt mesélni kell egymásnak lefekvés után csendes zümmögéssel, s hagyni, hogy a halk este egybemossa hangunkat a tücskök énekével.
A kertben kis víztükrök adnak felüdülést a szemnek, s az arra tévedő békáknak, szitakötőknek, s kerti játékok múlattatják a kisebbeket s nagyobbakat.
Naptól védett, ódon verandaoszlopokkal körülvett, teraszon lehet elkölteni a reggelit, ebédet, ha úgy hozza kedvünk, s árnyas fák tövében nyújtózhatunk gondtalan tűnődve, a fecskék röptét figyelve.
A régesrégi, száz éve használt ólak, ma, hatvan centis kőfalukkal babaházakká alakultak, szépen berendezett szobácskák várják a kicsiny leányokat, s fiúkat, hogy itt békében játszódjanak egymással, csakúgy, mint nagyapáik, s dédszüleik tették, csutkababával, vesszőparipával, s megannyi rég elfeledett játékszerrel, aminél jobbat nem lehet kitalálni ma sem. Mert az igazi játékhoz, nem elég maga a játék, ahhoz mi is kellünk, akik játszunk vele, kell a lelkünk, a szellemünk, fantáziánk, s kellenek a társak, akik tovább gördítik a mese kerekét.
