?Óvodásokat múzeumba? Mit értenek ebből az egészből? Hiszen az unalmas és fárasztó!? - ilyen és hasonló megjegyzésekkel fogadták a szülők az ötletet, mikor az óvodás csoport elindult a ?Nagy Kalandra". Azaz meghódítani, befogadni a Mucsarnokot. A Mestermuvek ? 400 év francia festészete c. kiállítására invitálta a múzeumpedagógus a gyerekeket.
A foglalkozás témája a portré volt. Mi is az a portré? ? hangzott el a kérdés. A gyerekek rövid rávezetés után rögtön tudták, hogy ezek bizony emberek arcképei. Nénik, bácsik, akik mind valamiért érdekesek. Az egyiknek szép a ruhája, a másiknak színes a kalapja, a néni olyan idős, mint a nagyi, a katona tekintete pedig nagyon szigorú. Az egyik kép sötét, a másik csupa fény, a harmadikon pedig nagyon furcsa a néni keze, sőt az utolsón már nem is érteni, hogy mi van rajta. Ők mégis értették, eredeti ötletekkel válaszolva.
- Ennek a néninek nagyon rossz lehet ezen a képen. ? mondta az egyik 5 éves. A képen egy nyitott ablak előtt fekvő nőt láttunk, háttérben pálmafák, szoba. Matisse: A nizzai enteriör, Szieszta (1922)
- Miért? Mire gondolsz?
- Mert nagyon melege lehet?
A múzeumi foglalkozás másik része, a muhelymunka volt. A foglalkozás vezetője ? Szabics Ágnes ? komoly technikával ismertette meg a gyerekeket. Fotogramot készítettek. S miért fotogram? Talán mert a kiállítás alcíme a fény és árnyék, s ehhez valóban szervesen kapcsolódik ez a technika.
A szobában teljes sötétséget csinált, csak egy kis piros lámpa égett. A gyerekek fotopapírt kaptak maguk elé, amelyre gyümölcsöket, zöldségeket, magokat pakolhattak fel úgy, hogy portré legyen a képen. Az első ijedelem után ? sötétség ? folyamatosan készültek a remekművek. Majd megtörtént az újabb csoda, a folyadékba mártott papíron megjelent a kép, a portré.
A gyerekek igazi muvészek lehettek, alkotó emberek, akik olyan technikával ismerkedhettek meg, amit a rajzórán nem igazán láthatnak.
S akkor még nem beszéltem a rendhagyó vizuális nevelésről, arról hogy sok gyerek még ezelőtt múzeumban sem járt. Nemhogy festményeket lásson!
