Vuk, Süsü és Gru is látható a családi filmfesztiválon

Egyéb

 

(MTI) A magyar animáció fénykorának alkotásait, egyebek mellett a Vuk, a Süsü, a sárkány és a Szaffi című rajzfilmeket láthatják a családok szélesvásznon, modern körülmények között. Az érdeklődők "időutazáson" vehetnek részt, hiszen a fesztivál kínálatában az utóbbi évek 3D-s filmjei, többek között a Fel!, a Jégkorszak 3 és a Rio is szerepel. Az esemény az éppen november elején mozikba kerülő Tintin kalandjai című animációs film IMAX 3D gálavetítésével zárul, melyre a helyszíni vetélkedőkön nyerhetnek belépőt a szerencsések.

 
A Cinema City Aréna előterében ingyenes kísérőprogramok, interaktív koncertek, bábelőadások, kreatív foglalkozások szórakoztatják a látogatókat. Fellép az Alma Együttes, az Apacuka, a Kolompos Együttes, a Mosoly-go-k és a Tünet Együttes. A gyerekeknek a mesefigurák alkotói, megszemélyesítői, magyar hangjai mesélnek, így például Pogány Judit, Bodrogi Gyula, Kálloy-Molnár Péter és Geszti Péter.
   
A nagyobbak szakmai előadásokon, workshopokon ismerkedhetnek meg az animáció-készítés technikáival, trükkjeivel, vágási módszereivel, valamint a szinkron és a filmzene kulisszatitkaival. Előadást tart és kerekasztal-beszélgetésekben vesz részt a többi között Báthory Orsolya, Buda Gábor, Cakó Ferenc, Dezsőffy Rajz Katalin, Scherer Péter, Varga Zoltán és Zányi Tamás. A rendezvény házigazdája Jelisztratov Szergej, az 1970-es évek gyerekfilmjeinek sztárja.
   
? A különbség a 30 évvel ezelőtti és a mostani filmkészítés között természetesen a körülmények és a technika. Emellett a Vukban és a Szaffiban "csak" egy-egy szerepet kellett megformálni, míg a Bogyó és Babócában körülbelül 80-at ? mondta el Pogány Judit színművész. A kis Vukot úgy kellett eljátszani, kitalálni, hogy még nem volt meg a film. Dargay Attila animációs filmrendező "csodálatos személyiség volt, melegszívű és derűs", rajzterveket mutatott, majd odaadta a szöveget és készülhetett a hangfelvétel. A mikrofon előtt állva könnyeket hullattam, mert "éreztem, hogy kicsi vagyok, éhes vagyok és egyedül vagyok" ? idézte fel Pogány Judit a munka folyamatát. A Bogyó és Babócában a főszereplőkön kívül az összes barátot, így a szúbogarat, vagy a sünit is meg kell szólaltatni, ezért minden szereplő szövegét más-más színű tollal húzta alá segítségként. Mint mondta, otthon nem szokott hangosan próbálni, de sokat gondolkozik a figurák jellemén.
   
Bodrogi Gyula színművész arról beszélt, hogy a Süsü az egyik legkedveltebb szerepe lett, melyet a közönség is nagyon szeretett. A mesefigurák megszólaltatása talán a szinkronizáláshoz, vagy a rádiózáshoz hasonlít, de teljesen más, mint a színház ? fogalmazott. Akkoriban úgy készültek az animációs filmek, hogy először "megcsináltak egy rádiójátékszerű történetet", ebből lett a film, melyet újra leszinkronizáltak ? mesélte.
   
A fesztiválon az érdeklődők a felsoroltakon kívül megtekinthetik a többi között a Lúdas Matyit, a Pom-Pom meséit, a Macskafogót, valamint a Madagaszkár 2, a Gru és az Így neveld a sárkányodat című mozgóképeket. A családi rendezvényen lesznek mama-bababarát, azaz félhomályban, csökkentett hangerő melletti vetítések is.