Gyerekek és szüleik együtt szórakozhatnak a Néprajzi Múzeumban május végén

Program

Május 17. és 26. között a Néprajzi Múzeum pünkösdi tematikus tárlatvezetésekkel, szülő-gyermek programokkal, illetve zenével, játékkal és alkotással teli élménydús gyereknappal várja a látogatókat, miközben a közösségek hete rendezvénysorozathoz is csatlakozik.

Fotó: Incze László
Fotó: Incze László

Május 17-én, pénteken délelőtt a Méta-Baba programsorozat következő foglalkozásán jelen lévő szülők gyermekeikkel számos kérdést járhatnak körbe. Hogyan tartja tiszteletben a környezet egy újonnan alakult család határait? Mire vágytak a fiatal szülők az első időszakban, ki, hogyan és miben segítsen nekik? Szívesen fogadtak volna komatálat a gyermekágy idején? A program az Együtt. Inaktelki képek 2000–2002 című kiállítást érintve a Néprajzi Múzeum tárgyai segítségével mondókázva, beszélgetve és alkotásba öntve foglalkozik a szülőség korai fázisával.

Május 18-án az érdeklődők az említett kiállításban pünkösdi tematikus kurátori tárlatvezetésen vehetnek részt, melynek fókuszában a hétköznapok sorából kiemelkedő ünnepek társadalmi vonatkozásai állnak, a tradíció szerinti ünnepélyes megjelenés és gesztusok, de a falura jellemző presztízsfogyasztásról is szó lesz.  

Május 22-én a Néprajzi Múzeumban kap helyet a Közösségi Múzeum díjátadó és konferencia a Közösségek Hete 2024 keretében. A díjátadót követő szakmai konferencián bemutatkoznak az idei díjazott intézmények, ismertetik a közösségi alapú múzeumi működést példázó jó gyakorlataikat. Ezután a résztvevők külföldi (szlovákiai) kitekintést kapnak egy plenáris előadás keretében, majd interaktív fórumon vehetnek részt. A rendezvény a múzeum két, témában kapcsolódó kiállításában zajló kurátori tárlatvezetéssel zárul.

Május 24. és 26. között a gyerekek kerülnek a középpontba. 24-én, a Méta-Baba következő alkalmán a résztvevők a baba közelségének megélésével és jelzéseinek olvasásával foglalkoznak majd. Május 25-én újabb rendhagyó tárlatvezetés várja az Együtt. Inaktelki képek 20002002 iránt érdeklődőket; a téma ezúttal a gyermekek a faluban. Hogyan nevelkedtek az inaktelki gyermekek, hogyan segítette vagy korlátozta őket a helyi közösségi szabályok és elvárások rendszere?

Végül 26-án Amazónián és Kalotaszegen át, alkotva, mesélve, zenélve hozza el a múzeum a gyereknapot. A vasárnapi színes programsorozat remek lehetőséget nyújt arra, hogy a család legnagyobb és legkisebb tagjai minőségi időt tölthessenek el együtt. A brémai muzsikusok zenés mesejátékon keresztül kelnek életre, a családok egy interaktív játszóházban a nádidudától kezdve a bendzsóig hangszereket, a Játszóház Projekt jóvoltából pedig ötven abbahagyhatatlan társasjátékot próbálhatnak ki. De lesz levélíró, képeslaprajzoló és gyöngyfűző workshop is, illetve készíthetnek a gyerekek kalotaszegi tájkollázsokat, festhetnek akvarellt, vagy – ha kedvük tartja – saját szemükkel fedezhetik fel az amazóniai esőerdőt.