Gyerekeknek szóló rajzpályázatot hirdet a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Egyéb

Az 1–3. és a 4–6. osztályos tanulók három zeneműből, Haydn C-dúr csellóversenyéből, Bach Ariosojából és Dvorak E-dúr vonósszerenádjából inspirálódhatnak. A műveket a zenekar honlapján hallgathatják meg az érdeklődők. A versenyzők lerajzolhatják, hogy mit jelent számukra a kiválasztott darab, milyen történetet képzelnek el a hallgatása közben, milyen érzéseket vált ki belőlük vagy milyen emléket idéz fel bennük. Pályázni egy megrajzolt konkrét történettel vagy egy érzést, hangulatot bemutató absztrakt alkotással is lehet. A beérkezett pályaműveket a Liszt Ferenc Kamarazenekar munkatársai értékelik eredetiség, ötletesség és a kivitelezés minősége alapján.     

Az 1–3. helyezettek mindkét korcsoportban két díj közül választhatnak. A nyertesek részt vehetnek egy egyéni zeneórán a zenekar művészeinek vezetésével, valamint kipróbálhatják a zenekar mesterhangszereit vagy rajztudásukat fejleszthetik egy online kurzuson.     

Különdíjban részesíti továbbá a kamarazenekar azt az intézményt, ahonnan a legtöbb érvényes pályázat érkezett. A legaktívabb intézmény diákjai számára a Liszt Ferenc Kamarazenekar exkluzív minikoncertet ad iskolájukban.     

A nyertesek nevét a kamarazenekar június 14-én teszi közzé a Facebook-oldalán, s a beérkezett pályázatok is itt kapnak publicitást. A legnépszerűbb, azaz a legtöbb lájkot szerző mű alkotójának munkáját közönségdíjjal ismerik el. A pályázattal kapcsolatos további információkat a Liszt Ferenc Kamarazenekar honlapján találhatják meg az érdeklődők.