A nagykorúvá váló gyerekirodalom

Néhány éve a gyerek- és ifjúsági irodalom tudományos vizsgálata még épp csak éledezett, mára egészen sok tanulmány, konferencia és kutatás születik a témában. Ezt igazolja a Prae folyóirat frissen megjelent lapszáma is, A gyerekirodalom nagykorúsítása, amelynek tanulmányai széleskörűen reprezentálják, hol tart ma a gyerek- és ifjúsági irodalom kutatása. A lapszámbemutatón a téma szakértőivel beszélgettek.

Ugyan a gyerekirodalom-kritika és -kutatás egyre élénkebb és pezsgőbb, a fogalmaink még továbbra is instabilak. Jeney Zoltán rámutatott: ezek a kategóriák inkább könyvpiaci, mintsem poétikai osztályok. Ezt igazolja az is, hogy az egyes könyvkiadók mennyire eltérően jelölik ki a gyerek- és ifjúsági irodalom életkori határait. Kappanyos András is úgy látja: „Az irodalmon kívül nagyjából tudjuk, mi a gyerek, így a könyvre, amit neki szánunk, azt mondjuk: gyerekirodalom. Kérdés az, hogy mi az, amit nekik szánunk?”

Az életkor vagy az érték számít?

A legproblémásabbak a young adult könyvek. Ennek a fogalomnak nincs igazi magyar megfelelője, az ifjúsági szó túlhasznált és egyébként sem fedi le jól ezt a kategóriát. Varga Emőke szerint a gyerek- és ifjúsági irodalmat nem az olvasói életkora alapján lenne érdemes meghatározni, hanem az alapján, hogy milyen értékeket közvetítenek.

Hozzátette: 100-150 évvel ezelőtt a gyerekeknek és fiataloknak szánt olvasmányokat alsóbbrendű szövegeknek ítélték. A Pallas Nagy Lexikona például nem is az irodalom közé sorolja ezeket a műveket. Iratoknak nevezi őket, amelyek „tulságosan ingerlik a fantáziát és az idegeket s ezáltal az ifjuságot enerválják, mivel értéktelen dolgokkal táplálják a szellemet s mert, hijával lévén minden széptani qualitásnak, ferde irányt adnak az ifju olvasó izlésének.” 

A népszerű irodalom nem irodalom?

Kappanyos úgy látja: a gyerekirodalom nem az irodalom, hanem a népszerű irodalom rendszerébe tartozik. Olyan valami, ami nem kötelező, hanem magától is szívesen olvassa a gyerek. Szerinte emiatt sorolódik hátrébb a hierarchiában és záródik ki a magas irodalomból, mert könnyebben olvasható, kevésbé rétegzett.

Jeney ezzel a gondolattal szembemenve elmondta: „A tudományosság akkor lép fel, ha valamit meg kell magyarázni, ha valami nem evidens, nem oldható meg hétköznapi bölcsességgel.” A gyerekirodalom körül kialakult tudományosság is azt bizonyítja, hogy ezek a művek is kellően rétegzettek és nehezen megközelíthetőek ahhoz, hogy a magas irodalommal egyenértékűként kezeljük őket. „Attól, hogy a gyerek megérti, még nem ostoba”. Hozzátette: Pallas idejében nem volt külön kategória a gyerekirodalom, mivel a gyerekeket sem vették komolyan akkoriban. A gyerekirodalom léte tehát egy fontos emancipatorikus ügy is. 

Varga Emőke szerint is eleve rossz az, ha külön szempontok szerint vizsgáljuk ezt a kategóriát. Az a helyes, ha a felnőtt irodalommal szerves egységet alkot, azzal egyenértékűként kezeljük, még akkor is, ha a gyerekeknek szánt művekben kétségkívül nagyobb hangsúllyal van jelen a szimultán verselések, az apróságok megragadása, valamint a képiség.

Kappanyos szerint azonban a gyerekirodalom mégis alsóbbrendű, hiszen kevesebb előzetes tudás szükséges a megértéséhez. „A Micimackóban nincs semmi olyan, amit ne lehetne eljátszani a nappali szőnyegén.” Varga Emőke ezt cáfolva elmondta: régen mindenki ugyanazokat a történeteket hallgatta, korosztálytól függetlenül, a népmeséket és Aisopus történeteit, a gyerekek pedig fokozatosan belenőttek ezekbe a világokba, egyre többet és többet értettek meg belőlük. Jeney Zoltán is ezzel a gondolattal ért egyet: „A legkomplexebb poétika is működik, ha valaki elsajátítja a nyelvet, ami már egészen kicsi korban sikerül.” 

A képek szerepe

Az illusztráció szerepéről is szó esett. Varga Emőke tanulmánya hangsúlyozza: a megértés szempontjából fontos a szöveg, a hangzó szó, a kép és a zeneiség összjátéka. Ha a megközelítés többcsatornás, akkor komplexebb szöveget is tud értelmezni a kisgyerek. Ha a kép és szöveg szerves egységet alkot, akkor segítik egymást.

Kappanyos kiemelte: az illusztráció tagolja is a szöveget, ami kisebb korban még nagyon fontos, hiszen egyfajta pihenőt jelent. Varga Emőke szerint a hangzó szó mellett másképpen viselkedik a kép: ha az anyuka felolvas a gyermekének, akkor a kicsi teljesen át tudja magát adni a képnek, így a kép viszi a fonalat és egyfajta narráló szerepe lesz.