c26cef43-752b-44de-914a-8c7665ec977b_16.jpg

Gyergyó hétvégét rendeznek Kecskeméten

Hetedik alkalommal rendezi meg a Határtalan Örökség Egyesület a Gyergyó Hétvégét május 9-én és 10-én a kecskeméti Népi Iparművészeti Gyűjtemény udvarán. A kétnapos rendezvényen többek között koncertek, bábelőadások, tánc- és gyermekprogramok, kiállítás és kirakodóvásár várja az érdeklődőket.

Vadas László népzenész, népzenetanár elmondta: a nagysikerű programsorozat célja egyrészt a Gyergyói-medence értékeinek bemutatása Kecskeméten és környékén, ezzel együtt a gyergyói hagyományok minél szélesebb körben való megismertetése és generációkon átívelő továbbörökítése, valamint egyfajta kulturális híd építése a nemzedékek és földrajzi térségek között.

A programok sora május 9-én a Matóka Zenekar Katona bácsi haptákban című interaktív gyermekműsorával kezdődik, majd Szabados Zoltán bábművész Vitéz László és a csodamalom című bábelőadásával folytatódik.

A nap során lesz rendhagyó népzeneóra is Gyergyószék muzsikusaival, énekeseivel és táncosaival, majd Kasza Dániel, a Kecskeméti Katona József Múzeum néprajzkutatója tart előadást A citera tánckísérő szerepe a XX. század második felében a Duna-Tisza közén címmel.

A Néptáncos Sokadalom vendége és fellépője lesz a Kecskemét Táncegyüttes, a Kunság Táncegyüttes, a Hírös Néptánc Tanoda, a Kodály Iskola Néptánc tagozata és a Lakiteleki Ifjúsági Táncegyüttes.

Az este folyamán bemutatják a Gyergyói-medencében folytatott gyűjtés eredményeként megszületett Katonadolog című lemezt, amelyen mintegy kétórányi népzenei hagyaték hallható 140 közreműködő előadásában, kiegészítve egy történelmi összefoglalóval, régi fotókkal – sorolta, hozzátéve, hogy a lemezbemutató koncerten a hagyományőrzők mellett Berecz András is közreműködik majd.

Az estét a Csipkefa, a Karmazsin, valamint Hegedűs Gergő és Zenekara táncháza zárja.

Május 10-én főként a citeráé lesz a főszerep. A legkisebbeket először a Gyergyószárhegyi Művészeti és Kulturális Központ produkciójára várják. A Halvirág Bábszínház társulata Az aranybúza, avagy a veres tyúkocska című mesét adja elő. Ezt követően Hinta-palinta, cukros palacsinta címmel Csüllög Edina népzenész, zenetanár tart baba-mama zenei foglalkozást.

A Citerás Sokadalomban fellép a FolKvartett és a Boróka Zenekar, a Kecskeméti Kodály Iskola egyesített citerazenekara, a Dűvő Citerazenekar, a Kokojza Banda, a Mátyás Király Citerazenekar, valamint Nagy Ádám citerazenekara.

Kora délután közönségtalálkozót szerveznek a gyergyói gyökerű 4S Street együttessel, majd a programokat a népzenei feldolgozásokról ismert Ötödik Évszak zenekar zárja. A Gyergyó Hétvége kínálatát kézműves kirakodóvásár, valamint Péter István gyergyóremetei hangszerkészítő és ezermester munkáiból rendezett tárlat színesíti.

Ez is érdekelheti

Hetvenöt napos programsorozattal és monográfiával ünnepel a 75 éves Táncművészeti Egyetem

A programsorozat egyik kiemelt eseménye a 25. Budapest Táncfesztivál keretein belül sorra kerülő csütörtöki Nemzetközi Gálaelőadás, mely előtt bemutatják az intézmény történetéről készült monográfiát is.

Berecz András különleges harangfotói már mesélnek a Múzeumkertben

Megnyílt Berecz András nóta- és mesemondó harangok „szívét”, azaz a harangnyelvek és a harangtestek több évszázados érintkezésének nyomait megörökítő, határdöntögető fotókiállítása. Nemcsak azért hány fittyet a határokra, mert a Kárpát-medence számos táját felöleli fotós gyűjteménye, hanem azért is, mert a kiállításon találkozik a képzőművészet, a történelem, a mese, a költészet és a tudomány. A PKÜ szervezésében megvalósult Szívverés a magasban című fotókiállítás június végégig látható a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében, illetve előtte.

Cirkusz, néptánc és örökségvédelem a porondon

Május 17-én 18.30–21.00 között rendezi meg a Fővárosi Nagycirkusz a ReDance Ukraine rendezvényt, amelynek keretében ukrán és magyar cirkuszi táncosok és artistanövendékek mutatják be néptáncörökségük újragondolt cirkuszi és közösségi formáit a porondon, majd a cirkusz előtti téren.

Minden eddiginél több program lesz a Műtárgyak Éjszakáján

Hetven fővárosi helyszínen több mint száz programmal zajlik idén a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivál május 22–24. között.