Mindenki játszik – Szimfonikus örömzene amatőrökkel

Mindenki játszik – a zenekar szlogenjét szó szerint értik Győrben. Hamburgban, az Elbphilharmonie kiadványai közt szemezgetve keltette fel az igazgató figyelmét még a Covid előtt egy felhívás, amelyben zeneszeretőkből álló közönségzenekarba toboroztak jelentkezőket. Az unikális kezdeményezésnek hamar híre ment az országban, és a szélrózsa minden irányából érkeztek próbajátékra. A hangversenyteremben Berkes Kálmán érdemes művész, művészeti vezető és Fűke Géza előtt zajlott a próbajáték, tetszőleges repertoárból.

Székesfehérvárról érkezett Ferch Renáta, aki évtizedek óta arra vágyik, hogy nagyzenekarban fuvolázzon. A könyvtárosként dolgozó hölgy Veszprémben járt a győriek koncertjén, követője lett a Győri Filharmonikus Zenekarnak a közösségi médiában, ott látta meg a felhívást: „Azonnal jelentkeztem, mert nem akartam elszalasztani a lehetőséget. Tudtam, hogy itt a helyem. A zenélés gyerekkorom óta az életem része, most is játszom amatőr fúvószenekarban, de a nagy álmom a szimfonikus zenekar. Autóval másfél óra alatt itt vagyok Székesfehérvárról, a heti egyszeri próbát meg tudom oldani a munkám mellett.”

Fűke Géza hiszi, hogy a digitális trendekkel átitatott világban a személyes közösségi jelenlét felértékelődik a közös muzsikálásban. „Örömzenélésre hívjuk a zenélni tudó közönségünket, ezért nem arra vagyunk kíváncsiak a meghallgatásokon, hogy ki mit nem tud, hanem arra, hogy mit tud. A zene szeretete, a zenélésre való igény és némi képzettség már elegendő a sikeres felvételhez. Induláskor a Győri Filharmonikus Zenekar zenészei is helyet kapnak az új formációban, ők fogják kipótolni a hiányzó szólamokat. Részemről is természetes, hogy ha basszusklarinétra lesz szükség, beülök muzsikálni.”

A szomszédos kormányhivatalból jelentkezett próbajátékra Dobos Anita, aki a kisbéri zeneiskolában végzett hegedű és zongora szakon. Főiskolásként került a szegedi Universitas Szimfonikus Zenekarba, ahol a második hegedűszekcióban játszott: „Amikor Győrbe költöztem, kerestem, hol tudnám folytatni a zenélést, de sehol nem találtam lehetőséget erre. Hogy ne jöjjek ki a gyakorlatból, maradt az otthoni zenélgetés. A társasházunkban az egyik szomszéd néni szintén hegedül, vele szoktunk játszani. Ő talált rá a felhívásra, volt már próbajátékon, és bekerült. Én Telemanntól a Canont játszottam a meghallgatáson, nagy segítség volt jó hangulatú és támogató légkörben előadni. Nagy öröm, hogy mindketten a közönségzenekarban folytatjuk, nagyon várom, hogy kezdődjenek a próbák.”

A lelkes amatőrök egymást váltják a színpadon; mint a kis gömböc, úgy duzzad a zenekar. Negyven felé jár a taglétszám, a felvétel folyamatos. Berkes Kálmán karnagy fejében már körvonalazódik, mit tanuljanak be elsőként: „Nagyon lelkesek a hölgyek-urak, senkit nem kellett visszautasítani. Az én jelszavam az örömzene; nem profikat keresünk, hanem olyanokat, akik szeretnek zenélni. A meghallgatások után derül ki, mivel indulunk, de az biztos, hogy népszerű, romantikus, szép zeneművet fogok választani.”

A különleges ötletben a kalandot találja vonzónak Silló István, a Győri Nemzeti Színház zeneigazgató-karnagya, aki a közönségzenekar ütősszekciójában nézte ki a helyét: „A Zeneakadémia zongora szakával párhuzamosan két évig tanultam ütőhangszert is a konziban, így érdeklődve vállalom a vibrafon, marimba, glockenspiel, cintányér megszólaltatását. Egyrészt jó lesz újra hangszeren játszani zenekarban, másrészt ki nem hagynám...”

A zenekar háza tájáról, a backoffice-ból is vannak már jelentkezők: Sinkó Dalma titkárságvezető fuvolával, Kalló Dorottya marketingkoordinátor hegedűvel érkezik. A közönségzenekar szervezésének operatív feladatait Dorka látja el, az ő lelkesedése nagy hajtóerő: „Zenészcsaládba születtem – apukám hegedűs, anyukám fuvolista –, a mindennapjaim része volt a zene. Bár nem lettem hivatásos zenész, nem tudom elképzelni muzsika nélkül az életem. Tanultam zongorázni is, de a hegedű lett a szívem választottja. Szombathelyen kijártam a zeneiskolát, több kamarazenekarban játszottam, versenyeztem. Amikor Budapestre kerültem, a Semmelweis Egyetem Medikus Zenekarában lettem hegedűs mint a Corvinus Egyetem hallgatója. Megtapasztaltam a közös zenélés örömét, amiről nem szeretnék lemondani. Baráti beszélgetésekből kihallottam, hogy másnak is lenne igénye zenekari játékra. Nem akarok túl szentimentális lenni, de azt tapasztaltam, hogy azok között, akik tanultak klasszikus zenét, különleges kapcsolódás van, máshogy állnak az élethez. Már most remek a csapat, a közönségzenekar valamennyi tagja különleges egyéniség. Elhivatottak, lelkesek, és várják az első próbát. Szívügyem lett, hogy Győrnek legyen szimfonikus közönségzenekara. Folyamatosan várunk mindenkit, aki tud zenélni, valaha muzsikált, és szeretne egy összetartó csapat tagja lenni. A vonósszekció egészen jól alakul, hegedűből már jól állunk, de brácsást, csellistát, nagybőgőst tárt karokkal fogadunk, és a fúvósszekcióba trombitára, harsonára, tubára, kürtre is várunk még jelentkezőket.”

Hogy Győrnek lesz közönségből verbuvált szimfonikus zenekara, az érezhető az elszánt erőből. Márciusban elkezdődnek a próbák, és halk suttogásokban már megfogalmazódott a terv egy nyári szabadtéri bemutatkozó koncertről, amelyen bárki megtapasztalhatja, mit jelent az életre kelt szlogen: Mindenki játszik.

Fotók: Szabó Béla