A gyorséttermek hajnala
"Az étkezés új módszere. Próbálja ki, szeretni fogja" ? harsogta öles betűkkel a The New York Times című amerikai napilap hirdetése 1912 júliusában. A kíváncsiskodó és éhes vendégsereg a New York-i Times Square-n kialakított "Automata Ebédszolgálat" éttermébe belépve modern önkiszolgáló berendezést pillanthatott meg. A hatalmas, érmével működő, postai ablakokra hajazó önkiszolgáló gépben több tucat menü közül lehetett tetszés szerint válogatni.
A Horn & Hardart a maga nemében úttörő szerepet töltött be, amikor arra vállalkozott, hogy egy kis időre kiszakítja a konyhákból az amerikai háziasszonyokat, s szó szerint tálcán kínálja nekik a finomabbnál finomabb ételeket, kezdve az ínycsiklandozó szendvicsektől a tapióka pudingon és pitéken keresztül egészen a csirkéig és a makaróniig. A "színfalak" mögött szorgos, "láthatatlan" konyhai dolgozók tömege kereste az éhezők kegyeit, s azonnal megtöltötték azt az ablakot, amelynek portékáját gyorsan elkapkodták.
Joe Horn és Frank Hardart "automata konyhája" forradalmasította az amerikai élelmiszeripart, s egyben a később kialakuló gyorsétterem-láncok előfutára lett. Horn és Hardart 1888-ban falatozóhelyet nyitottak, de egészen 1902-ig kellett várni, míg Philadelphiában ? német mintára ? megnyitották első automata egységüket. Egy évtizeddel később Manhattanben is nyitottak egy éttermet, igaz, nem a Horn & Hardarté volt az első önkiszolgáló vendéglő a városban. Mégis a két vállalkozó automata konyhái voltak azok, amelyek teljesen átformálták a Nagy Alma gasztrotérképét.
Leginkább azzal sikerült meghódítaniuk a városi munkások szívét (és hasát), hogy gyorsabbak voltak versenytársaiknál. Ez különös jelentőséget kapott abban a korban, amikor a felgyorsuló New Yorkban egyre kevesebb idő maradt az ebédszünetre az embereknek. S mivel nem kellett borravalót adni, a legtöbb ételt pedig potom pénzért ? rendszerint 5 és 10 centért ? kínálták, a dolgozóosztály és az étkezésben egyszerű, igénytelen ember is megtalálta a számítását. Röviden: az "automaták" egyszerűek és demokratikusak voltak.
A Horn & Hardart virágkora az amerikai szesztilalom idején, a nagy gazdasági válság korszakára esett, amikor a szalonokat bezárták, az igyenebédek megszűntek, a válság pedig felemésztette az emberek tartalékait. Ebben a korban a Horn & Hardart a világ legnagyobb gyorsétterem-lánca volt a maga 80 éttermével New Yorkban és Philadelphiában.
A gyorsétterem a minőségre is adott: az ételeket kiváló minőségű, friss alapanyagokból főzték, a frissen csavart narancslevet például két óra után kiöntötték. A berendezés lenyűgöző volt, az automata konyha inkább hasonlított egy párizsi előkelő bisztróra, mint egy steril, borús hangulatot árasztó gyorsétkezdére. Az ételeket porcelánedényekben adták, a kávét pedig Olaszországból származó ezüstcsészéből öntötték.
New York sorsa az étteremláncot is megpecsételte. Ahogy a lakosságszám az ötvenes években meredek zuhanásba kezdett, úgy párolgott el Horn és Hardart vagyona és önbizalma is. Az infláció miatt ráadásul az árak magasba szöktek, ami a konyha addigi legvonzóbb tulajdonságát lőtte ki. A minőség sem volt már a régi, de a Horn & Hardart azért még jó pár évtizedet élt: 1991-ben húzták le végleg a rolót. Ma, aki hamisítatlan amerikai gyorsétteremre vágyik, annak a Smithsonian?s National Museum of American History-be kell elzarándokolnia, hogy felfedezze magának a világméretű gyorsétteremhálózat hőskorszakát.