IMG_3208_2000px.jpg

Gyulai Líviusz-kiállítás nyílt Sydney-ben

A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával Sydney Woolloomooloo városrészének egyik galériájában nyílt tárlat Gyulai Líviusz munkáiból. A kiállítást Csenger-Zalán Zsolt, Magyarország ausztráliai nagykövete nyitotta meg október 8-án.

Gyulai Líviusz Kossuth-díjas, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett grafikusművész, a kortárs magyar grafika kiemelkedő alkotója, a „nagy generáció” alakja több mint ötszáz könyvet illusztrált. Emellett hírnevét számos animációs film fémjelzi, amelyeket maga írt, rajzolt és rendezett. Alkotását őrzi a firenzei Uffizi képtár, animációs rövidfilmjeit két cannes-i filmfesztiválon vetítették elismeréssel. Hatalmas életműve gyermeki kíváncsiságából és teremtő képzeletéből született, illetve a rá oly jellemző, összetéveszthetetlen derűs világképből. 

Habár Gyulai műveinek szárnyán még életében többször eljutott az Óperencián túlra, kiállításon ez idáig nem találkozhatott alkotásaival a kontinensnyi ország, Ausztrália. A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával Sydney Woolloomooloo városrészének egyik galériájában felállított tárlatot Csenger-Zalán Zsolt, Magyarország ausztráliai nagykövete nyitotta meg október 8-án. 

A retrospektív kiállítás két emeleten több mint ötven művet mutat be, és Gyulai Líviusz grafikusművészi, illusztrátori pályafutására fókuszál, ikonikus könyvillusztrációiból és önálló grafikai lapjaiból a korai alkotásoktól egészen a kései művekig válogat. A művész mesterségbeli tudásáról tanúskodó tollrajzai, linóleum- és fametszetei, litográfiái által a műkedvelő látogatók átfogó képet kapnak mindazon grafikai eljárásokról, amelyeket használt. 

Ez is érdekelheti

Az irónia mestere, aki megrajzolta Psychét – Gyulai Líviusz-kiállítás Szentendrén

A szentendrei Új Műhely Galériában talált otthonra a Gyulai Líviusz grafikusművész és animációsfilm-rendező életművének fontosabb darabjait és néhány ritkaságát bemutató Kalandozások című kiállítás, tartalmas ízelítőt adva a 2021-ben elhunyt Kossuth-díjas alkotó hét évtizeden átívelő pályafutásából.

Átjárókat teremteni más világokba

83 éves, de a munka megfiatalítja. Megszámlálhatatlan könyvet illusztrált, animációs meséi egy pillanat alatt húzzák be a nézőt az általa teremtett világba. Gyulai Líviusszal beszélgettünk.