A Menetszél Egyesület Netkorrep programja hátrányos helyzetű diákok tanulását segíti azzal, hogy különböző tantárgyakból online oktatást, korrepetálást biztosít számukra. A kezdeményezés sikere nemcsak az osztályzatok, de az emberi kapcsolatok szintjén is jól mérhető.

Online óra 2021-ben. Fotó: Illyés Tibor / MTI
Online óra 2021-ben. Fotó: Illyés Tibor / MTI

„Nem is tudom szavakba önteni, mennyire hálás vagyok.” „Köszönöm a sok segítséget és a tanácsokat.” És az egyik legszívmelengetőbb: „Amíg veled dolgozhattam, addig egy kis időre még a matekot is megkedveltem.” Néhány idézet azoktól a hátrányos helyzetű fiataloktól, akik segítséget kaptak a tanuláshoz a programnak köszönhetően. A magánadományok és lelkes fiatalok önzetlen munkája által működő Menetszél Egyesület öt évvel ezelőtt indította el a Netkorrep nevű programját azzal a céllal, hogy minőségi oktatást biztosítson olyan tanulóknak, akik nem tudják megfizetni a tantárgyi felzárkóztatást vagy épp a tehetséggondozást. Ahhoz, hogy valaki önkéntes legyen, nincs szükség pedagógiai végzettségre, és még csak arra sem, hogy kilépjen a lakása ajtaján. A foglalkozások a kapcsolattartásban sokszor elmarasztalt, személytelennek kikiáltott internet segítségével, online formában valósulnak meg.

Bár az első kurzus már korábban elkezdődött, az ötletnek hamar lökést adott a koronavírus-járvány miatti karantén, amely rengeteg olyan gyereket is az online oktatás felé terelt, aki korábban nem használta tanulásra a digitális eszközöket. A járvány mérséklődésével a közoktatás igyekezett visszaállni a jelenléti oktatásra, a Netkorrep azonban – továbbra is digitális formában – él és virul. Eddig több mint hatszáz rászoruló gyermek tudta igénybe venni az online oktatás ezen ingyenes formáját.

Szegedtől Pécsig

Barkász Petra gyógypedagógus (akkor még csak hallgató) szintén a járvány idején csatlakozott a Netkorrep önkénteseihez. Saját egyetemi gyakorlata a Covid miatt nehézkessé vált, de addig sem akart tétlenül várakozni, online keresett magának lehetőségeket. A Netkorreppel körülbelül egy időben a KórházSuli online programjában is elvállalta egy kisgyermek tanítását, aki tartós gyógykezelés miatt kényszerült kimaradni az iskolai oktatásból, és ezért volt szüksége valakire, akivel együtt tanulhat. A két egyesületnél tíz iskolással foglalkozott az elmúlt négy évben, most pedig minden héten – jellemzően vasárnap – két kislánynak tanít matematikát. Ez nem kevés időráfordítás, mert bár a Netkorrepnek saját, kidolgozott pedagógiai módszertana van, amelyet az önkéntesek rendelkezésére bocsát, minden oktató maga állítja össze az egyes órák feladatait, prezentációit, amelyet képernyőmegosztás segítségével, esetleg videókkal tesz szemléletesebbé az adott tanuló személyére szabva.

Petra úgy érzi, ő is sokat profitált ezekből az órákból. Szakmai gyakorlata elején, az óvodai foglalkozásokon avatott szemű egyetemi mentorai rögtön észrevették a magabiztosságot, és el sem akarták hinni, hogy ez az első órája, hála a Netkorrepnek.

A kislány, akit a Netkorrepen keresztül tanít, Pécsett él, Petra pedig Szegeden lakik. Még sosem találkoztak személyesen, csak az online térben, ahol hetente 90 percet tanulnak együtt. Ez persze jóval kötetlenebb, mint egy iskolai óra; a közös filmélményektől az osztálykirándulás megvitatásáig sok téma szóba kerül, baráti és oldott a hangulat. – Mindig fontos egy határt meghúzni, de azt gondolom, ha én is mesélek a macskámról vagy arról, hogy épp mit tanulok, az egy hátrányos helyzetű gyereknek lehetőséget ad arra, hogy kitekinthessen abból, amiben épp most van. Ha felfigyel rá, hogy nem csak az a nehéz helyzet létezik, amit maga körül lát, az talán motiválja, hogy másképp is lehet élni, működni – vallja Petra.

Mivel hét közben másfél órát nem olyan könnyű az iskola után már fáradt gyerekekkel matekozni, a korrepetálást gyakran vasárnap tartja. – Év végén kaptam olyan visszajelzést a szülőktől, hogy a gyerkőc mennyire szerette és mindig várta a vasárnapokat. De bevallom, nemcsak a gyerekek várják a közös online tanulásokat, hanem én is. A hétköznapokban iskolákban, óvodákban, tanulási nehézséggel küzdő gyermekekkel foglalkozom. Az egyetemi gyakorlatom alatt értelmileg akadályozott, halmozottan sérült fiatalokkal is dolgoztam. Náluk egészen másképp fogható meg a siker. Néha az is öröm, ha egy nem beszélő gyerek felveszi velem a szemkontaktust, vagy aznap meg tudja mozdítani az ujját és le tud írni egy betűt. Rettentő lassan jönnek az eredmények, ha jönnek egyáltalán, és olyankor átértékelődik minden. És akkor itt vannak ezek a kellemes vasárnapi órák, amikor a gyerek lelkes, motivált, szeret itt lenni, és ha minden jól megy, akkor a végére összeáll a fejében egy egész témakör. Ezek azok a sikeres vasárnapok, amik erőt adnak nekem ahhoz, hogy hétfőn újra visszamenjek a küzdősebb terepre.

Petra egyébként szerencsésnek tartja magát, mert noha ez a kislány szerényebb anyagi körülmények között él, szerető és támogató család veszi körül, akiktől minden segítséget megkap ahhoz, hogy eredményes legyen a közös tanulás. Nyilván a saját szorgalmán is múlt, hogy nemrég sikeres vizsgát tett, és felvették egy hatosztályos gimnáziumba.

Stabil internetkapcsolat, egy használható digitális eszköz, lehetőleg laptop vagy asztali számítógép és webkamera kell ahhoz, hogy az önkéntesek dolgozni tudjanak, ezeket a tanulók családjának kell biztosítania. Ez sajnos eleve sokakat kizár a programból. Petra tanított gyermekotthonban élő kislányt is, ahol tíz gyermekre jutott egy nevelő, aki emiatt nem tudott minden alkalommal jelen lenni, hogy a digitális eszközt még bizonytalanul használó másodikost segítse, vagy akár a többi gyerektől mentes, nyugalmas környezetet biztosítson az online óra alatt a közös lakóhelyiségben, így aztán ez a gyermek sajnos ki is esett a programból.

Örülni a másik sikerének

Egy támogató felnőtt jelenléte a helyszínen csaknem elengedhetetlen az eredményes munkához Kmety Bence szerint is, aki másfél éve önkénteskedik a Netkorrepben. A háromgyermekes édesapa egy Nógrád megyei községben, Szügyön él, szakmai gyakorlatát a helyi általános iskolában tölti, emellett negyedéves történelem szakos hallgató az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen. Igazi bozótharcos, mert mindhárom félévében három-három diákja volt, akikkel, ha csak a heti kötelező 90 percet számolom is, négy és fél órát tölt a képernyő előtt, de ezen túl még az órákra is fel kell készülnie. Így talán mondhatjuk, egyetem és munka mellett is közel egy munkanapot szán arra hetente, hogy rászoruló tanulóknak segítsen a felzárkózásban vagy akár egy olyan cél elérésében, hogy eredményes egyetemi felvételit tegyenek történelemből. Komoly sikereket tudhat maga mögött, de ő csak szerényen a diákok akarásának tudja be, hogy a múlt évben két nehéz helyzetű középiskolása is bejutott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, illetve az ELTE Jogi Karára.

– Szorosan követem az iskolai tananyagot, de igyekszem változatos és játékos interaktív kvízfeladatokat is hozni, és nem csak arról szólnak ezek az alkalmak, hogy 90 percig tanuljuk a fogalmakat és az évszámokat egyvégtében. Emberi kapcsolatot építünk a diákokkal, és ez nagyon fontos része a történetnek. Szerintem a mai iskolai oktatás egyik hátulütője a túl magas osztálylétszám. Nem igazán kell magyarázni, hogy ha harminc gyerekre negyvenöt perc jut, az matematikai képtelenség, azt nem lehet minőségi időnek nevezni. Olyan diákom is van, akivel épp csak gyakorlunk, mert egyedül is tanul, de az iskolai órákon nincs idő arra, hogy megválaszolják a kérdéseit. Összeírja őket, itt pedig megbeszéljük.

Bence legtöbb diákja nem ennyire „egyszerű” eset. Tanított már figyelemzavaros, diszgráfiás, hallássérült, vak diákokat, és olyanokat is, akiknél elhanyagoló, már-már veszélyeztető otthoni körülményeik miatt nem biztosított az az elvárható, biztonságos közeg, ami nélkülözhetetlen a közös munkához. Van olyan mélyszegénységben élő tanulója, akinek az egyik Nem Adom Fel Ház biztosítja az online oktatás körülményeit, mert otthon csak erőszakot és agressziót tapasztal, neki a játék is birkózás, verekedés a többiekkel. – Szerencsére ma már nem történik ilyen, de az elején előfordult, hogy felugrott az asztaltól és nekirontott annak, aki belépett a szobába. Én ezt a képernyő másik oldaláról csak végignézni tudom, és nagyon nehéz, hogy nem tudok közbeavatkozni. De nála is látom a fejlődést, és csak remélni tudom, hogy én is hatottam rá. Pedig gyűlölte a történelmet, mert e miatt a tárgy miatt kellett osztályt ismételnie, és ez a kudarcélmény biztosan nem hiányzott az életben már eddig is elszenvedett sikertelenségek mellé. A félévi értesítőjébe viszont már neki is hármas került, pedig vele biztosan nagyobb arányban beszélgetünk arról, hogy van most, mint a tananyagról.

Fotó: Kurucz Árpád / Magyar Kultúra
Fotó: Kurucz Árpád / Magyar Kultúra

Bencét – amellett, hogy ezekben a körülményekben nagyon szép pedagógiai kihívást lát – az is motiválja, hogy ha ezek a gyerekek igazán akarnak, és azon igyekeznek, hogy a megszerzett tudás révén kitörjenek jelenlegi helyzetükből, akkor csak azért, mert nehezebb feladatot jelent a tanításuk, még nem hagyhatjuk őket magukra. Néha a hároméves kisfiával az ölében, de mindig lelkiismeretesen végigviszi az óráit.

Amikor azt kérdezem, ő mit kap ezektől az alkalmaktól, nem kell sokat gondolkodnia a válaszon. – Vidám perceket és sok örömöt kapok. Nagyon élvezem csinálni, azt is mondhatnám, egyfajta függőséget okoz tanítani ezeket a gyerekeket. Nagyon tudok örülni a sikereiknek, akkor is, ha én csak a hátteret adom hozzá. Nagy öröm, amikor egy kisdiák azt mondja, jövő félévben is szeretne törit tanulni, de csak velem. Nekem írja meg először, hányast kapott aznap és mi lesz majd a témazáróban. Viszonylag kötetlen órákat tartok. Közben beszélgetünk fociról, számítógépes játékokról (úgyhogy ezekben is felkészültnek kell lennem), meg arról, hogy mi történt velük a héten, milyen öröm vagy bánat érte őket. Bármiről, amit szeretnének megosztani, még ha köze sincs a történelemhez. Azt gondolom, az internet segítségével is lehet közvetlen kapcsolatot kialakítani a diákokkal. Ha jól használjuk a digitális eszközöket, akkor hihetetlenül nagy segítségünkre tudnak lenni az oktatásban és az emberi kapcsolatokban is.

A teljes cikk a Magyar Kultúra magazin 2024/4. számában jelent meg. Fizessen elő a lapra, hogy havonta, első kézből olvashassa! A magazin további tartalmai itt érhetőek el.