A blues- és rockzene mellett hamar foglya lett a magyar népzenének is, majd egyre erősebb késztetést érzett arra, hogy más népek zenei világában is alámerüljön. Mára a fő hangszerén, a gitáron kívül több mint negyvenféle hangszert tud megszólaltatni. Népzenei munkásságának egyik legfontosabb ékköve a Hangszervándor nevű előadása, melyben a Föld különböző népeinek hangszeres és énekes világába enged betekintést. A Petőfi Kulturális Program keretében most országjáró körútra indult, és az ötezer fő alatti kistelepüléseken mutatja be izgalmas, érdekes és szemléletformáló zenei produkcióját. Ha éppen nem utazik, akkor a Messessippi nevű zenekarában vagy saját népzenei formációjában, a Kontáros Együttesben játszik, de oszlopos tagja az Ütött Kopott Angyal formációnak is, emellett tanít, táncházakat, foglalkozásokat tart, zeneműhelyt vezet, reklám- és filmzenéket szerez vagy bőrműveskedik. Nagy szerelme a népi építészet és a parasztházak, erről tanúskodik a saját kezűleg felújított, gyönyörű családi házuk Perbálon.
Mikor érezted azt, hogy a zene a te utad, a muzsikálás az, amivel foglalkozni szeretnél?
A körülöttem élőkhöz képest elég komoly lépéselőnnyel indultam, mert a szüleim révén már egészen kis koromban komoly lemezgyűjteményhez jutottam, s anélkül, hogy tudtam volna bármit is róluk, már hétévesen Jimi Hendrixet, Led Zeppelint, The Doors-t, Mahavishnu Orchestrát és persze Chopint és Csajkovszkijt hallgattam. A zenék elképesztő hatással voltak rám, ott mocorgott bennem, hogy én is ezt akarom csinálni. Nyolcévesen ezért elkezdtem zeneiskolába is járni. Rövid csellótanulmányom után következett a gitár, de az eleinte nagyon döcögve ment, sokszor ellógtam az órákat, megbuktam szolfézsból. A klasszikus zeneoktatás kudarcot vallott nálam, nem adta azt az élményt, amit az otthoni zenehallgatások nyújtottak, és ami nagyon beszippantott. Aztán egy napon épp gitárórára siettem – mert természetesen akkor is késésben voltam –, amikor meghallottam a tanáromat játszani, valami brutális gitármuzsika szűrődött ki a teremből! Berontottam hozzá, és azt mondtam: ezt akarom én is! Ez volt az a pont, nagyjából 14 évesen, amikor már nemcsak a szüleim, a tanárom, hanem én is akartam a dolgot, és megszületett bennem az elhatározás, hogy meg akarok tanulni zenélni.
Gyerekként cselló volt az első hangszer a kezedben, ebből aztán hogyan lett gitár?
A csellópályafutásom valójában nagyon rövid volt, egyrészt a tanárom elment az iskolából, másrészt a hangszer sem került hozzám közel, így igazából addig jutottam el a tanulásban, hogy a versenyautó elhúzó hangját tudtam utánozni a hangszerrel. A gitár aztán klasszikus vonalon csatlakozott be az életembe, a nagybátyám gitározott, és amikor ellátogatott hozzánk, mindig hozta magával a hangszerét és játszott nekünk. Ez a hangszer így már ismerős volt számomra, s amikor a zeneiskola kicsi irodájában körbenéztem, talán ezért esett a választásom a gitárra a falon lógó hangszerek közül.
A blues és a rock jó ideig nagyon erőteljesen meghatározó szerepet töltött be az életedben, hogyan csatlakozott ezekhez a népzene?
A legidősebb bátyám, aki az esztergomi ferencesekhez járt iskolába, elkezdett a barátaival táncházba járni, s egyik nap egy furulyával állított haza, s nekem szegezte a kérdést, hogy nem akarok-e kobzolni. Fogalmam sem volt akkor erről a hangszerről, de a gitártanáromnak, Sturcz Attilának volt egy kobzája, így kölcsönkértem tőle, és azon vettem észre magamat, hogy tizenpárévesen moldvai muzsikát tanulok igen lázas szenvedéllyel. Így kúszott be szép lassan a népzene az életembe és határozta meg onnantól a zenei attitűdömet, a természetes, ősi dallamok iránti vonzódásomat. Tulajdonképpen a blues is azért tetszett meg, mert egy ősiséget éreztem benne, s ettől kezdve minden zenében ezt az elementáris erőt keresem.
Miben gyökerezik a késztetés benned, hogy újabb és újabb hangszereket ismerj meg, próbálj ki, s megtanulj rajtuk játszani?
Gyakran hallottam más népek zenéjét rádióban, felvételeken, s nagyon magával ragadott. Elsősorban az fog meg, amikor annak a népnek a zenéjét hallom az adott hangszeren, ahonnan az származik, s foglalkoztatni kezd, hogyan juthatnék hozzá és szólaltathatnám meg én is. Ha csak hallom, még misztikusabbá válik számomra, és nem hagy nyugodni. A népzenék azért csodálatosak, mert egyfajta kapcsolódást érzek horizontálisan és vertikálisan is: ember emberhez, ember az éghez.
Tudod, hogy pontosan hány hangszeren tudsz játszani?
Körülbelül negyven. Nem vagyok profi bennük, de meg tudom őket úgy szólaltatni, hogy az élményt nyújtson, és a hallgatóság valamelyest autentikus ízelítőt kaphasson az adott nép zenei világából.
Van olyan köztük, amelyik igazán közel áll hozzád, amelyikhez ha hozzáérsz, ujjongsz belül?
Ez folyamatosan változik bennem, mindig attól függ, melyik életszakaszomban, milyen hangulatban vagyok és éppen milyen zenéket hallgatok. Épp ezért nem tudok abszolút favoritot mondani, időről időre másik hangszerről hiszem azt, hogy a kedvencem. Sokszor gondolom azt a gitárról, ami ugye azért elég otthonos számomra, hogy nem annyira érdekes, mint ezek a népi hangszerek, de aztán vissza-visszatérek hozzá, és verem a fejemet a falba, hogy miért nem csak gitározom, mennyi évet elpazaroltam azzal, hogy ennyi hangszert nyüstölök, ahelyett, hogy egyen úgy tudnék játszani, ahogyan szeretnék.
A műsorba mi alapján válogattad össze őket? Hogyan kell értelmeznünk, hogy négy égtáj felé kalandozol?
A képzeletbeli utazás állomásait a már meglévő hangszereim határozták meg. A nagy földrajzi kalandozást egyébként nem szó szerint, didaktikusan kell elképzelni, hogy megyünk északra, délre, aztán keletre és nyugatra, hanem sokkal könnyedebben. Van, hogy egymáshoz közeli népek hangszerei szólalnak meg egymás után, aztán meg egy több ezer kilométerre arrébb élő néphez látogat el a történet főhőse. Megismerkedünk többek között az afrikai nyelvdobbal, a török sazzal, az ír bodhrannal, de hallhatunk mongol torokéneket, lófejes hegedűt vagy sakktáblából készült cigarbox bluesgitárt. Mindezt egy nagy mesébe beleszőve. A mese világa pedig szerencsére nagyon képlékeny és megengedő, amit én segítségül is hívok, így mintha egy varázsszőnyegen ülnék, körbeutazom a világot a mesehőssel.
De nem egy szőnyegen utazol, hanem egy lóval, egy indián kisfiú és rengeteg humor társaságában. Ez hogyan jött?
Az ötlet, hogy mese keretezze a hangszerbemutatót, édesapámtól származik, aki egyébként végigkísérte és hihetetlen mértékben támogatta mindig is a zenei pályafutásomat. Megfogadtam az ötletét, hogy ne csak hangszereket mutassak be egymás után, hanem a „zenei tanórát” ültessem egy történetbe. Az indián kisfiúra pedig azért esett a választásom, mert kisgyerek korom óta rajongok az indiánokért. Egy pawnee indián fiú, Shiriki, aki a természetben él a törzsével messze a civilizációtól, elindul, s körbeutazza a világot, hogy megmentse népét a pusztító szárazságtól, és megtalálja azt a csudálatos hangszert, melynek hangjára könnyekre fakad az ég. Az előadás nemcsak zenei, hanem szélesebb kitekintést is ad, a hangszerek mellett sok mindent érintünk a gasztronómiától kezdve a népviseleten át egészen az autentikus dialektusokig. A humor pedig… elengedhetetlen, esszenciális része az életemnek, ezért ezt az előadást sem tudtam volna elképzelni nélküle.
A humor jó eszköz a gyerekek figyelmének megragadásához is, elsősorban nekik szánod az előadást?
Furcsamód nem ők, hanem inkább a felnőttek szoktak nevetni, mert az előadásba nem kifejezetten gyerekekre szabott humort tettem. Mivel ez egy mesébe ágyazott hangszerbemutató, többen azt javasolták, hogy gyerekeknek készítsem. Én viszont tudatosan szántam az egész családnak, épp ezért maga a produkció sem gügyögős, negédes, és a humor is szofisztikáltabb, de a gyerekek nyelvezetén megjelenített, így azt gondolom, hogy az unokától a nagyszülőkig mindenki megtalálhatja benne a maga szintjét, örömét és humorát.
Járva a településeket egy-egy ilyen előadással épp csak egy illékony betekintést tudsz adni a világ zenei sokszínűségébe. Mi a célod vele?
Saját tapasztalatból is tudom, hogy nagyon meghatározó tud lenni, ha gyerekként egy olyan emberrel találkozunk, aki nem a megszokott módon mutat meg egy hangszert, s úgy nyit kaput a zene világára, hogy közben pozitív érzéseket kelt bennünk. Én azt gondolom, ez nagyobb eséllyel inspirálhat egy gyermeket arra, hogy muzsikálni kezdjen. Meg szeretném mutatni nekik, hogy mennyire sokféle hangszer létezik, és hogy a népzenék mennyire elementárisak és megragadóak, szóval van benne egy kicsi missziós jelleg is, hogy a népzene felé tereljem őket. De ebben kőkeményen ott van a blues is, ugyanúgy játszom egy elektromos sakktáblagitáron is az előadásban, ahogyan egy sor népi hangszeren. Ami a felnőtteket illeti: nekik maradandó, jó élményt szeretnék adni, s átadni az üzenetet, ami egyébként a mese záró gondolata is: a muzsika az, ami minden nép szívét össze tudja kötni. Ebben hiszek én is. Annyi minden állt már közénk a történelem során, vallási különbségek, bőrszín, gazdagság, szegénység, hatalmaskodás, de a muzsikával hihetetlen nagy barátkozásokat lehet véghez vinni. Fontos lenne, hogy ezt minél többen felismerjük.
Rengeteg mindennel foglalkozol, több helyen zenélsz, táncházat, előadást, foglalkozásokat tartasz, zeneműhelyt vezetsz, tanítasz. Hogy bírod ezt a széttagozódást?
Ezt a kérdést már is többször feltettem magamnak. Van, hogy irigykedem azokra az emberekre, akik csak egy hangszeren játszanak, de teljes odaadással, és atombiztosan ott vannak egy produkcióban, zenekarban, aztán kiderül, hogy azok is sokan vannak, akik engem irigyelnek, hogy milyen jó lehet ilyen színesen létezni, ennyi mindenben részt venni. A széttagozódás mögött most már van egy egzisztenciális indíttatás is, zenészként talpon maradni nagyon nehéz, úgy, ha egy lábon áll az ember. De ha az egzisztencia lenne számomra az első, főállásként már régen nem muzsikálnék, hanem valami „rendes”, kiszámítható és jól fizető munkát végeznék. Rengeteget kell dolgozni azért, hogy egy családot el tudjak tartani, úgy, hogy a feleségem is dolgozik, s három gyermeket nevelünk. Szóval nem tudom az egzakt választ, hogy miért foglalkozom ennyi mindennel. Valami fűt, hajt belülről, hogy muzsikálni, muzsikálni, muzsikálni. Nem nagyon foglalkozom a ma divatos brandekkel, marketinggel, tudatos arculatépítéssel, nyilván valamennyire rákényszerülök, mert muszáj, de leginkább csak megyek előre és muzsikálok, ami szembejön, azt felveszem, megragadom, aztán leteszem, és megyek tovább. Egy gyermeki, intuitív felfedezés ez részemről.
Mi a zenei ars poeticád? Mi hajtja a benned érezhetően szünet nélkül égő motort?
Engem sosem annyira a zene szórakoztató, „partizós” része érdekelt, én azt szeretem, ha a zene a lelkemet ragadja meg, s én is ilyen muzsikára törekszem. A saját zenéimben is mindig érzéseket, gondolatokat próbálok megfogalmazni, átadni valamit, ami elgondolkodtat, egy picit mélyebb szintre megy, épp ezért a dalszerzés mellett a dalszövegírásban is régóta mozgok. A Messessippi szövegeit is én írom, ahogy korábban a Voodoo Papa Duo formációnál is én jegyeztem a dalszövegeket. Szóval fontos számomra az átadott üzenet, de persze az is, hogy a muzsika szórakoztasson, örömet adjon! A népzenében pont ezt szeretem, hogy egyszerre teszi ezt a kettőt: szórakoztat és egy baromi erős, ősi üzenetet is magában hordoz. Talán azért is vonzódom hozzá ennyire erősen és ennyire régóta.
További rendezvények a Petőfi Kulturális Program keretében április 4–10. között
5-én Szurdokpüspökin a Sanctum című műsorban Szirtes Edina Mókus, Erkel Ferenc-díjas énekesnő, hegedűs, zeneszerző és Müller Péter Sziámi, költő, dalszerző, énekes, filmrendező, 6-án pedig Kápolnásnyéken Fábián Janka író, történész és Csemer Boglárka Boggie énekes lesznek Juhász Anna irodalmár vendégei. 10-én Agyagosszergényben a Helyőrség.ma munkatársaival, Farkas Wellmann Endre főszerkesztővel, Kincses Krisztina és Ilyés Krisztinka szerkesztőkkel, valamint Gál János költővel találkozhatnak a programon résztvevők, ahol megismerkedhetnek a Helyőrség antológia legszebb verseivel és prózai alkotásaival.
6-án Nagykutason A hangok titkos élete címmel családi, interaktív beatboxot tart Fekete János Jammal színész, zenész, beatboxos. 8-án Budajenőn, 9-én Gerendáson vendégeskedik Hangszervándor címmel Fejér Simon Pál zenész, dalszerző interaktív zenei előadása és hangszerbemutatója.
Hegyi György dalszerző, zenész, oktató Legendás magyar dalok című előadását április 5-én Pásztón, 6-án Soltvadkerten, 9-én pedig Jánossomorján hallgathatjuk meg. A Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt 2014-ben azzal a küldetéstudattal vállalt szerepet a hazai kultúrszférában, hogy zenéjével erősítse nemzeti identitásunkat és tisztelegjen nagy magyar zeneszerzőink, népdalgyűjtőink előtt. A zenekar a Kárpát-medencei ősi hangszerek mellett modern hangszereket is használ, így egyszerre jelenik meg alkotásaikban a múlt és a jelen zenei hangulatainak rezgése. Velük április 6-án Ruzsán találkozhatunk.
Április 5-én Hosszúpályin, a művelődési házban Harmath Artemisz irodalomkritikus, Gál Réka és Bíró Kristóf olvasásnépszerűsítő programjára kerül sor. 4-én Teklafalun Szalóki Ági és zenekara, Csókás Zsolt és Szalai Péter ad babakoncertet. A program része az élőzene-hallgatás, a közös éneklés, mondókázás, ölbeli játékok a szülők és babák bevonásával. „Te mit tennél egy időkapszulába?” Ezt a kérdést fejtegeti Bonczidai Éva, a Magyar Kultúra Magazin főszerkesztője április 10-én 10 órától Dunaharasztiban, 13 órától pedig Felcsúton.
A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében valósul meg.
