magyar népzene
Kollégiumi szobában kezdték, a táncházmozgalom pionírjai lettek Sebőék
Ötven éve jelent meg a Sebő együttes első nagylemeze, mely a táncházmozgalom első szónikus demonstrációja volt.
A 70 éves Dresch Mihály az amerikai jazzt és a magyar népzenét ötvözte
A ma hetvenéves Dresch Mihály számára a zenélés személyes identitáskeresés volt, befelé élt, belülről építkezett, konokul, következetesen járta a maga útját, függetlenül attól, hogy az mennyire tűnt korszerűnek vagy sikeresnek.
Rendhagyó néprajzi órát tart a Duna Művészegyüttes
A Duna Művészegyüttes országszerte 76 helyszínen mutatja be Kis magyar táncrajz – Rendhagyó néprajzi óra című előadását, Londonban és Bécsben pedig a Liszt Intézetben lépnek színpadra Magyar táncképek című produkciójukkal.
A népdal ritka tulajdonsága, hogy nem lehet hamisítani
Megnyílt a Szentendrei Régi Művésztelep Száll az ének című páros kiállítása: Kósa Klára kerámiaképei és a nála 69 évvel fiatalabb Klinkó Zita filctoll- és ceruzarajzai, mind népdalok által ihletett alkotások.
Az Éneklő Ifjúság mozgalom megálmodója cirka 600 művet komponált
Bárdos Lajos Kossuth-díjas zeneszerző, karnagy, zenepedagógus, az Éneklő Ifjúság mozgalom megszervezője, Kodály és Bartók mellett világszerte a legtöbbet énekelt magyar kórusszerző százhuszonöt éve, 1899. október 1-jén született Budapesten.
Klippremier: Algéria inspirálta Boggie és Manal Gherbi Szépség című dalát
Francia–arab nyelvű dalt készített Boggie és Manal Gherbi algériai énekesnő. A szerzemény videóklipje itt és most debütál.
Minden zenében az elementáris erőt keresem
Hétévesen Hendrixet és Chopint hallgatott, tinédzserként moldvai muzsikát tanult: Fejér Simon Pál sokaknak a Deák Bill Blues Band hosszú hajú gitárosaként ugrik be, holott egy sor más zenei tevékenység is kapcsolódik a nevéhez. A dalszerzővel humorról, szenvedélyről, a népzene ősi üzenetéről és a gyermeki, intuitív felfedezés szépségeiről beszélgettünk.
Závogyán Magdolna: a hagyománytisztelet őseink örökségének megtartó csodája
Napjainkban azonban már nem elegendő csupán őrizni a hagyományokat, újra kell értelmezni és fogalmazni azokat, mielőtt idegenné válnak a következő generációk számára – fogalmazott a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára vasárnap Lakiteleken.
Népzene- és néptáncfesztivált rendeznek Lakitelken
Az élő hagyományokat, a magyar népzenét és néptáncot hivatott bemutatni az első alkalommal megrendezett Élő Hagyományunk Kösöntyű Találkozója – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára, Potápi Árpád János szombaton Lakiteleken, a Hungarikum Ligetben.
Év végén is tart a tánc a Fonóban
A két ünnep között négy napon át – december 28-tól kezdve – számos koncerttel és táncházzal várja az érdeklődőket a Fonó. Az évet a Fonó Folk Szilveszter, az ország legnagyobb óévbúcsúztató táncháza zárja, ahol a résztvevők szó szerint áttáncolnak az újévbe.
Nyárzáró koncert a Várkert Bazárban
A Magyar Állami Népi Együttes – A Kárpát-medence népzenéje az összetartozás jegyében című – koncertjével zárja a Várkert Bazár nyári programsorozatát szeptember 9-én.