A két ünnep között négy napon át – december 28-tól kezdve – számos koncerttel és táncházzal várja az érdeklődőket a Fonó. Az évet a Fonó Folk Szilveszter, az ország legnagyobb óévbúcsúztató táncháza zárja, ahol a résztvevők szó szerint áttáncolnak az újévbe.

December 28-án a Pandóra Projekt duója, Major Dorci és Végh Janka Zsuzsanna formációja lép színpadra a Sztregova utcai zeneházban. Első daluk 2021 februárjában jelent meg Aki érdekel címmel, majd áprilisban egy klip is érkezett hozzá, ami bekerült a 2021-es Magyar Klipszemlére. 2023-ban saját lemezzel rukkoltak elő, amely a kör motívumára épült. Az este vendége lesz a The Roving Chess Club, akiknek zenéje az angolszász folkból táplálkozik.

Másnap, 29-én a Bordó Sárkány zenél majd. Meghatározásuk szerint középkori világzenét játszanak. A középkori hangulatba ültetett Bordó Sárkány-dalok a mai kor világzenei hangzásvilágához igazodó, táncra perdítő, erőteljes dinamikával szólalnak meg.

Ugyanezen az estén az Agócs Márton és zenésztársai által alapított zenekar, az Alexander Petrovics Koktél friss formációját is meghallgathatják a résztvevők.

A Jazz Előszilveszteren, december 30-án Balázs József lép színpadra triójával. A számos formációban és földrészen sikert sikerre halmozó zongorista ezúttal olyan ismert zenésztársakat hívott maga mellé a színpadra, mint testvére, Balázs Elemér (dob) és Pecek Lakatos Krisztián (bőgő), szaxofonon Zana Zoltán közreműködik.

Még aznap hallható lesz a Tóth Viktor Skylark Metropolitan. Szaxofonosuk, a többszörösen az év altszaxofonosa és zeneszerzője díjjal kitüntetett alkotó, Tóth Viktor muzsikájával, előadásaival és workshopjaival bejárta az egész világot. Eddig nyolc lemeze jelent meg a swing alapú modern jazz műfajában. A trió további tagja Cseh Péter (gitár) és Fonay Tibor (bőgő).

Az Intergeese három fiatal zenészből (Horváth Áron, Mohácsy Lőrinc Ágoston, Fekete Zoltán) álló triója zárja az estét, akik vallják: „Célunk olyan zenei utat találni, amely hű az elődökhöz, de releváns és friss marad a mai kor zenei világában is.”

A hagyományos Fonó Folk Szilveszteren, az ország legjobb szilveszteri táncházán több zenekar, többek között a Szászcsávási zenekar, a Kalász Banda és a Rézeleje Fanfárosok játszik majd. A vonós táncok mellett lehetőség lesz moldvai táncokba is bekapcsolódni, a Fonó vendéglátása pedig különleges menükkel készül erre az alkalomra.

Részletek és jegyek a Fonó oldalán.

Nyitóképen a Bordó Sárkány. Kép forrása: Fonó