Népzene- és néptáncfesztivált rendeznek Lakitelken

Kultpol

Az élő hagyományokat, a magyar népzenét és néptáncot hivatott bemutatni az első alkalommal megrendezett Élő Hagyományunk Kösöntyű Találkozója – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára, Potápi Árpád János szombaton Lakiteleken, a Hungarikum Ligetben.

„Fejezzük ki a szolidaritásunkat, és fejezzük ki azt a reményünket, hogy minden nehézség ellenére a kárpátaljai magyarság megmarad és megerősödik” – tette hozzá az államtitkár.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja, a találkozó fővédnöke elmondta: a háromnapos seregszemle a Hungarikum Liget és az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület – Hunyor Népfőiskola összefogásának és „együtt gondolkodásának” eredményeként valósulhatott meg, mert „ember nélkül semmi sem lehetséges, intézmény nélkül pedig semmi nem tartós” - tette hozzá. A résztvevőket arra kérte, útravalóként vigyék magukkal a találkozó kapcsán megfogalmazott felhívást, amely szerint „Szeressük vissza Magyarországot!”.

Lezsák Sándorné Sütő Gabriella, a Lakiteleki Népfőiskola igazgatója, a 31 éve alapított Kösöntyű Néptánccsoport vezetője a névválasztás kapcsán elmondta: a kösöntyűt a 14. század vége óta használják a ruhanemű összefogására. E funkciója miatt választották a rendezvény nevének is ezt a kövekkel ékesített, nemesfémből készített dísztűt, mert a programsorozat fő üzenete is az összetartás. Emellett pedig „ékszerként szeretnék megmutatni a magyar népzenével és néptánccal kapcsolatos kulturális hagyományt” – tette hozzá az igazgató.

A találkozón a Kárpát-medence magyar lakta területeiről, a többi között Erdélyből, Felvidékről és Délvidékről mintegy 18 felnőtt, illetve 14 gyermek- és ifjúsági néptánccsoport, mintegy ezer-ezerkétszáz táncos és 7 zenekar lép színpadra.

A rendezvény nem verseny, hanem a néptáncosok, népzenészek és hagyományőrzők kapcsolaterősítő találkozása, együttléte – emelte ki Lezsák Sándorné Sütő Gabriella.

A Kárpátia Rendezvényházban zajló szombati megnyitón Kovács Norbert „Cimbi” néptáncos és koreográfus, az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület elnöke arról beszélt, hogy a néptánc és a népzene egy kulturált, mélyről jövő, évszázadokra visszatekintő szórakozási formát nyújt, és lehetőséget teremt arra, hogy mulasson a magyar ember. Felidézte, hogy a táncház módszer hungarikum, amely a kultúrát erősítő és továbbadó, valamint a szabad tanulásra lehetőséget teremtő tevékenység, egyfajta átörökítés, amely csak közösségi formában űzhető. Ezt éltetik most a Hungarikum Ligetben is – fogalmazott.

Elhangzott: a programsorozathoz a néptáncbemutatókon túl kiállítások és koncertek, közös imádságok, valamint kézművesek, népművészek és kistermelők vására is kapcsolódik.

A nyitóképen a szabadkai Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület az első alkalommal megszervezett Élő Hagyományunk Kösöntyű Találkozóján Lakitelken. Fotó: Lakatos Péter / MTI