- 1996 óta vagy a Békés Megyei Jókai Színház tagja. Egy ilyen hosszú periódust látva az jut az ember eszébe, hogy egy művész ennyi idő alatt szinte eggyé válik a színházzal, második otthonaként tekint rá. Te hogy vagy ezzel?
- Nálam is így van. Ráadásul a társulat nálunk baráti és emberi szempontból is nagyon jó. Akik vendégrendezőként vagy -színészként jönnek a társulatunkhoz, sokszor mondják, hogy nehéz tőlünk elszakadni, mert annyira jó a hangulat.
- Van elég mozgástered, lehetőséged?
- Szerencsés vagyok, mert dolgozhattam Szegeden is főiskolás koromban és Budapesten, Pozsgai Zsolt Tolnay Klári 1930 című darabjában, úgyhogy voltak ilyen mozgáslehetőségeim, aminek nagyon örülök. Az elmúlt évadunk azért volt igazán jó, mert számunkra teljesen ismeretlen rendezőkkel dolgozhattunk a Színházi szomszédolás című évadunkban, amelyben a környező országok drámaíróinak egy-egy darabját mutattuk be és az előadásokat az adott országnak megfelelő nemzetiségű rendező rendezte. Nagyon nagy ajándék volt például számomra, hogy az osztrák hónapban benne voltam Werner Schwab Elnöknőkjében, amit Dorotty Szalma rendezett. Ez egy nagy találkozás volt Dorottyval - úgyhogy ha én nem megyek, akkor jönnek hozzánk (nevet), a tenyerén hordoz az Isten ilyen szempontból.
- Az utóbbi években több díjjal is gazdagodtál, köztük a Gálfy-gyűrűvel és a legígéretesebb tehetségnek járó Vándorfesztivál-díjjal. Ennyi elismeréssel és tapasztalattal nem kacsingatsz esetleg Budapest és az országos figyelem felé?
- Nem vagyok elégedetlen, de például borzasztóan örülök, hogy most itt vagyok Pesten és itt dolgozhatok. Nem görcsölök ezen. Valahogy úgy érzem, hogy aminek jönnie kell, az jönni fog.
- Mint például az újabb Pozsgai Zsolt-darab, amin jelenleg is dolgozol a szerzővel és Kautzky Armanddal.
- Eddig olvasópróbánk volt, ez a Thália Színház és a Jókai Színház koprodukciós előadása lesz. Ez egy kétszereplős darab - folytatva a "hagyományainkat" Pozsgai Zsolttal és Kautzky Armanddal -, a címe A király és a szűz. A bemutató a magyar dráma napján, szeptember 21-én lesz a Tháliában.
- A Rivalda Fesztiválra az Edith és Marlene című darabbal érkeztek, amiben Marlene Dietrichet alakítod. Jó döntésnek érzed, hogy ezt az előadást mutatja meg magából a Jókai Színház?
- Nagyon szeretjük ezt az előadást. A rendező, Tege Antal osztálytársam volt Békéscsabán, és a többiek is, akik a darabban játszanak, ebből az iskolából kerültek ki ? kivéve Gulyás Leventét, a zongoristánkat, aki a zenei vezetője a színháznak és kicsit színészként is felsejlik a darabban. Számunkra azért különleges ez az előadás ? amellett, hogy nagyon szeretjük a darabot -, mert ez az első, amit mi hoztunk létre teljes egészében. Nálunk idősebbek nem voltak az előadásban, nem felügyelték. Nagyon nagy sikere van Békéscsabán, ami nyilván Pataki Évának, a darab szerzőjének is köszönhető. Ő mesélte, hogy idáig Magyarországon nem merték újra elővenni a darabot, mert hogy ezt Kútvölgyi Erzsébetnek és Hernádi Juditnak írta annak idején, és a nyolcvanas években nagyon sokáig ment a Pesti Színházban. Mi viszont már annyira fiatalok vagyunk, hogy ezt az előadást nem láthattuk, megvan bennünk a kellő bátorság ahhoz, hogy újra hozzányúljunk. A jelek azt mutatják, hogy jól tettük.
- Mennyire volt nehéz feladat Marlene Dietrich bőrébe bújni?
- Először azt hittem, hogy nem is fogom tudni megcsinálni, annyira nem vagyok olyan! (nevet) Belsőleg nem érzem magam annyira keménynek és szoborszerűnek, mint amit gondoltam Dietrichről, amikor elkezdtük a munkát. Régebben engem igazából nem érintett meg Marlene Dietrich, ezért külön örülök annak, hogy sok mindent megtudtam róla a darab kapcsán. Az előadás leginkább Piaf életét követi, Dietrich pedig az az ember, aki az adott mélypontokon megjelenik az életében és valahogy felrázza. Azért is nagyon jó, amit Pataki Éva írt, mert annyira emberi és lelki dolgokról szól az előadás, hogy szerintem a néző magára tud ismerni nagyon sok helyzetben.
