Szeptembertől forog az 1,6 milliárd forint támogatásból készülő Hadik huszármozi. Az előkészületek már javában folynak, a szereplőknek ugyanis elődeikhez méltó módon kell megtanulniuk lovagolni.

Trill Zsolt játssza a XVIII. században élt híres huszártisztet, későbbi tábornagyot, Hadik Andrást. A színművésznek diétáznia is kell, hogy a korabeli ruha huszárosan álljon rajta. A lovaglás mellett futással tervezi javítani az állóképességét. 

A színész így mesélt az előkészületekről: „A legnagyobb kihívás számomra Hadik András megformálása. Ez az ember nagyon régen, abban a világban, az Osztrák–Magyar Monarchiában ilyen karriert tudott befutni! Egy igazi nagytudású, vehemens férfi lehetett, aki olyan karriert épített, mint kevesen. Ez is olyan, mint egy verseny.

Szépen lassan, nagyon okosan kell felépíteni az egészet ahhoz, hogy végig bírd ezt a 65, akár 70 napot forgatni.

Majd aztán jön egy olyan időszak, amikor futnom kell nagyon sokat. Fontos, hogy készenlétben legyek, hiszen ez is olyan, mint a színpad, csak másféle felkészülést igényel.”

Szikora János elárulta, hogy ő leginkább hálát érez a lehetőségért: „Én ezt úgy élem meg, mint egy fantasztikus ajándékot. De fogalmazhatnék úgy is, hogy megnyertem a lottó ötöst. Féktelen boldogságot éreztem, amikor ezt megtudtam. Emellett persze megijesztett a nagy felelősség is, hogy úristen, mi lesz ebből, vajon meg tudom-e csinálni.

Néha elgyávulok, mert azt érzem, hogy óriási a dimenzió.

Nagyon nagyok a léptékek, és nagy az elvárás, hiszen az egy dolog, hogy ez az első nagyjátékfilmem, de ugyanakkor olyan típusú játékfilm, amiből a 80 huszár óta nem forgott Magyarországon.”