A föld utolsó vadászó-gyűjtögető népcsoportjának még a bélflórája is gazdagabb, mint a városi emberé
A hadzák a modern világ árnyékában őrzik ősi hagyományaikat, hierarchiától mentes társadalmukat és egészségük garanciáját, a diverz mikrobiomjukat.
A hadzák Észak-Tanzániában, a Serengeti-síkság közelében élő vadászó-gyűjtögető közösség, amely a világ egyik utolsó ilyen életmódot folytató törzse. A mintegy 1300 főt számláló hadza népcsoport azért olyan érdekes a kutatók számára, mert a társadalmi és gazdasági fejlődés előtti életformát őrzik. A hadzák ugyanis nem tartanak háziállatokat, nem művelnek földet, és nincsenek felhalmozott készleteik sem, táplálékuk döntően növényi alapú, amit méz és némi vadászott hús egészít ki.
A törzs tagjai kézzel készített íjakkal és nyilakkal vadásznak, ideiglenes szállásaikat pedig szárított fűből és ágakból építik. Nyelvük, a hadzane, különleges, mivel kattogó és pukkanó hangokat is tartalmaz, hasonlóan a dél-afrikai szan népek nyelveihez. Történelmi hagyományaik szerint a hadzák ősi otthona a Serengeti-síkság szélén található Eyasi-völgy, ahol már több ezer éve élnek. Ez a terület közel van ahhoz a helyhez, ahol az emberi evolúció egyik korai képviselője, a Homo habilis élt 1,9 millió évvel ezelőtt. Genetikailag a hadzák az egyik legrégebbi ma élő emberi populáció.
Társadalmuk kicsi, rugalmas táborokra tagolódik, amelyek általában 20-30 főből állnak, bár bizonyos időszakokban nagyobb, akár százfős csoportok is kialakulhatnak. Ezekben a közösségekben nincs hierarchia: a férfiak és nők egyenlőek, a gyermekek nevelése közös feladat, a döntéseket megbeszéléseken hozzák, és konfliktus esetén az egyik fél egyszerűen egy másik táborba költözik.
A táborok az év során időről időre költöznek különböző okok miatt: évszakváltozás, betegség, haláleset vagy a vadászat eredményessége. Ha például a vadászok egy olyan nagy testű állatot ejtenek el, amelyet nem tudnak a táborba vinni, a közösség a zsákmány közelében ver új tábort. Az ilyen rugalmas életmód a hadzák túlélésének kulcsa, bár modern környezetükben egyre nagyobb kihívásokkal kell szembenézniük. A törzs életét a külső hatások, például a modern mezőgazdaság és a turizmus is egyre inkább veszélyeztetik. Az elmúlt ötven évben földjeik 75–90 százalékát elveszítették. Habár történtek próbálkozások arra, hogy bevezessék őket a keresztény vallásba és megismertessék velük a mezőgazdasági technikákat, a hadzák ragaszkodnak hagyományos életmódjukhoz.
Archaikus társadalmi berendezkedésük mellett a hadzák különleges mikrobiomuk miatt is a kutatások fókuszába kerültek az utóbbi időben. Bélflórájuk rendkívül gazdag és diverzifikált, jelentős szezonális változásokat mutat, ami alaposan eltér az iparosodott társadalomban élőkétől. Ez valószínűleg a változatos étrendjüknek köszönhető, mivel a száraz évszakban főként gumókat és húst fogyasztanak, míg a nedves évszakban elsősorban mézet és bogyókat esznek. A tudósok szerint a modern ember az évszakokhoz kötött táplálkozási szokásainak feladásával elvesztette azokat a mikrobiális fajokat, amelyek előnyösen hatottak egészségére.
A hadzákról nemrégiben egy különleges fotósorozat is készült.
Fotók: Mehmet Aslan / Anadolu via AFP
