Hagyományok mintázatai

Halász János a tanácskozás hely

színén, Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Gazdasági Campusán kifejtette: ?A fonál évezredek óta az emberi kapcsolatok jelképe, mindkét végén áll valaki. Szétszakadhat, összehurkolódhat, de kiadhat különböző mintázatokat is. Ezekben a mintázatokban benne van a közösség múltja, melyből, ha kikandikál egy szál, újra fel lehet venni, azaz kapcsolatba léphetünk a hagyománnyal.?

 

A kiállítás és a konferencia bemutatkozási lehetőség az anyaországban és a határainkon túl élő népi textíliával foglalkozó alkotóknak. Az összejövetel előzménye a tavaly januárban meghirdetett alkotó pályázat volt, amelynek keretében az alkotóközösségek az ország különböző pontjain továbbképzéseket szerveztek, hogy megismerjék a pályázati témát. A szakköri alkotómunka nyolc hónapig foglalkoztatta a hímzőket, a szövőket, a viseletkészítőket, a csipkeverőket és a nemezkészítőket.