A Szegedi Kortárs Balett is becsatlakozott a kettős premiert tartó társulatok sorába: Bozsik a Varázsfuvola színét és fonákját mutatja meg, Goda két Piroskája csak nüanszokban tér el, Juronics viszont kettéválasztotta a Hattyúk tavát, délután derűs kacsatáncot, estére pszichiátriai látleletet tálalva fel. A gyerekeknek készült, leegyszerűsített Hattyúk tava fordulatos táncjáték, mesés vadászattal, furmányos varázslatokkal, mókás béka-kacsa kötélhúzással, a gonosz bukásával és a kötelező happy enddel. A langaléta, kicsit nyegle ifjú herceg - Haller János - inkább komikus hősnek hat: jól áll neki, ahogy besózott Ámorként szerelemre vadászik, vagy nagy duzzogások közepette feleségjelölteket szortíroz. A herceg újdonsült segítőtársai a lazaságtól széteső hip-hop kiskacsák és két békaúrfi, akik most pottyantak be a mesébe. A koreográfiában a mozgásnyelvek játékos keverése dominál, az egyes szereplők mozgáskészlete mindig a karaktert fedi le, nem kevés pantomimmal és civil mozdulattal megspékelve. A - Kopeczny Kata alakította - Odilia harcias toporzékolásával veszi be a gyerekszíveket, Jónás Zsuzsa Odettként törékeny balerinabájával hódít, Kalmár Attila gonosz varázslójáról viszont inkább csak a mögé vetített összevont szemöldök jelzi, hogy sötét ármányokra kész. A díszletül szolgáló belógatott képernyők többnyire teljesen feleslegesek, a vetített háttér viszont lehetne kicsit élénkebb és színpompásabb, hogy ingergazdagabb környezetben csordogáljon a mesejáték. Az viszont tény, hogy az egymásra halmozott kalandok végig fenntartják a gyerekek érdeklődését, akik a vicces jeleneteket díjazzák leginkább: az outsider békák és kacsák fürdenek az elismerésben. Ettől függetlenül nem biztos, hogy nem fogadták volna nyitottan a gyerekek az eredeti meseszövés talányosabb szálait is.
A felnőtteknek készített Hattyúk tava romantikus ars poeticaként is értelmezhető, pláne egy jubiláló társulat esetében. Juronics lehagyja a happy endet a történet végéről, hogy helyette inkább megőrjíthesse/ megölhesse főszereplőjét. Siegfried - Haller János - már a nyitóképben origamihattyúk hajtogatásába fojtja vágyakozását az elérhetetlen, tökéletes nő iránt, melyek bánatos címerállatként végig a színen maradnak, míg a megbomlott elméjű herceg meg nem úsztatja a zuhanytálcában, majd fel nem gyújtja őket. A főszereplő tehát már a kezdet kezdetén kibillen a normális kerékvágásból, anélkül, hogy a gonosz varázsló különösebb fondorlatai szükségeltetnének. (Nyilván, ha Kalmár Attila légies, könnyed figurája helyett mondjuk Juronics táncolná a varázsló szerepét, komolyabb, baljósabb súlya lenne a szerepnek.) A herceg álomvilágának a lakói a hattyúk: félmeztelen, érzéki testek fogják gyűrűbe Siegfriedet, miközben Odettet öleli. Haller János kiégett, depressziós hercege a hétköznapokban egyébként egy olyan nővel él, akit nem szeret (Kopeczny Kata kissé sprőd, de eredeti és emlékezetes Odilia, akár egy Tim Burton-filmből is jöhetett volna), másrészt a hátát mutatja még a lekáderezett feleségjelölteknek is, (négy szép szóló, aranyos,
pukkancs zárlatokkal). Belép a történetbe egy meghatározó szereplő, Siegfried édesanyja - Uhrik Dóra -, akivel a főhős szinte szimbiotikus viszonyban van, érzékeny kettősükből látszik, hogy nő a domináns, a férfi örök kisfiú mellette: fiatalok között egy idősebb, tapasztaltabb, érettebb táncost látni mindig öröm, Uhrik Dóra vonzza a tekinteteket. Az Petipa óta evidens, hogy Odett-Odilia voltaképpen ugyanannak a nőnek a két arca, az azonosság már Csajkovszkij zenéjébe is bele van kódolva, ezért szinte mindig ugyanarra a táncosnőre szokták bízni a szerepet. Juronics viszont, éppúgy, ahogy a gyerekverzióban, megduplázza Odilia szerepét is, eleinte a temperamentumos Kopeczny Kata a varázslólány, majd a törékeny Jónás Zsuzsa, aki Odettként meghatóan ártatlan kamaszlánynak hat, Odiliaként viszont hihetetlen mértékben átváltozik, olyan lesz, mint egy affektált, önkellető FashionTV-sztárocska. És persze Odiliaként fojtogatóan ráfonódik a hercegre, a másik Odilia - Kopeczny Kata - mozdulatait folytatva, Odettként viszont kecses, érzéki, tünékeny, kísértő szellem, aki mindig távolodik, ingoványba csalva a férfit.
Az ábrándokért persze a hétköznapokban kiábrándulás, hideg zuhany és néhány madártetem jár büntetésül: ez a keserű humor Juronics igazi kézjegye. Később ez a skizofrén hasítás tovább fokozódik, a herceg égi s földi lénye teljesen elszakad egymástól, Juronics szétválasztja egy, az édesanyja karjaiban haldokló nyomorult testté és egy indulásra és szerelemre kész, Odettet követő kóbor lélekké a figurát. A már ismert, didaktikus minimalista díszlet (melyben Odiliát lobogó tűz, Odettet vízcsobogás, a varázslót gonosz szempár, a szerelem nélküli szexet sivatag jelképezte) végre igazi funkciót kap. Siegfried úgy engedi el földi létét, hogy egyszerűen besétál egy képbe, útnak indul, hogy megismerje saját, választott valóságát.
